Füred Kapitány jelenti


Vállalatok segítségét kéri a Mikulás

Új jótékonysági akció indul

2020. november 09. - Furedkapitany
A vírushelyzet idén megnehezíti az adományok gyűjtését. Ráadásul a finn Mikulás, Joulupukki sem jön  Magyarországra. Több adventi vásár is elmarad és a legnagyobb karitatív akció, a Mikulásgyár is csak korlátozott keretek között működik majd.  Mindeközben a cégek  zavartan figyelik, hogyan támogathatnák  a jótékonysági akciók a munkáját. Egy új ötletnek köszönhető, hogy a COVID 19 helyzet ellenére is segíthetnek a vállalatok.
3_honapos.jpg
Sokan fontosnak tartják, hogy a vírus  ne rontsa el a gyerekek kedvét! Ez az egyik oka, hogy már több cég  csatlakozott az új akcióhoz. Ugyanakkor remélik, hogy újabb vállalatok is támogatják majd az új kampányt.
Jön, a Home Office Mikulás!
Idén a Mikulás rendezvényein sem lehetnek tömegek. Ezért Ő is otthonról, egy speciális futárszolgálat segítségével dolgozik. Ennek keretében új játékokat, a Covid 19 elleni védekezéshez szükséges, a gyerekek számára kialakított Playmobil maszkokat, tisztálkodási szereket és szaloncukrot szeretnének eljuttatni a rászorulóknak.
"A cégek számára most lehetővé tettük, hogy ilyen hasznos ajándékcsomagot vásároljanak, amelyeket önkénteseink szállítanak ki a hátrányos helyzetű településekre. Az akció keretében lehetőség van arra, hogy az Önök cége is vásároljon. 225.000 Ft /vagy 450.000 Ft/ vagy akár 1.000. 000 Ft+AFA értékben.
A 450.000 Ft+AFA  összeg elegendő ahhoz, hogy a 180 Mikulás-csomagot összeállításunk. (Ebben a már említett speciális, gyereknek készült maszk, Playmobil – figurák és szaloncukor található.) A csomagok mellé tisztálkodási szereket is teszünk. Ezeket a csomagokat kizárólag a hátrányos helyzetű, 11 év alatti korosztály kapja.
Célunk, hogy 1000 ilyen csomagot eljuttassunk a gyerekeknek." - mondta Éskovács Péter, az akció egyik szervezője. dorahjo2.JPG
A Mikulás szánsegédje a balatoni mesehős, Füred Kapitány lesz. Ő viszi majd az  ajándékokat azoknak a gyerekeknek, akik a tó vonzáskörzetében élnek. A mesehősnek és munkatársainak nem ez az első jótékonysági kezdeményezése. Tavaly közel 1.000.000 forint értékben vittek tüzelőt és játékokat gyerekeknek. Az eseményekről a sajtó is több alkalommal tudósított.  Idén  a Balaton mellett, jut majd több csomag Heves- és Vas megye kisebb településeire is.   
Bővebb info: Éskovács Péter, telefon: 30 515 3313 

Olvasd el, ha tudni szeretnéd, mi jelent az önzetlen szeretet!

"Mentes világot élünk! Manapság kulcs nélküli autókat vezetünk, vezeték nélküli telefonokon beszélünk, láng nélküli tűzhelyeken készítjük a zsír, és szénhidrát nélküli ételeket eszünk, miközben a kapcsolataink egyre inkább lélek nélküliek, a hozzáállásunk pedig gyakran érzés és lelkesedés nélküli. A példa nélküli nevelés pedig modor nélküli gyerekeket, cél nélküli fiatalokat, és munkanélküli emberek eredményez.

Ha rövid időn belül magunktól nem tanuljuk meg jól, és jó helyen ...használni a “nélkül” fogalmát, akkor az élet fog megtanítani minket erre, de valószínűleg az keservesebb lesz.

Egyszerűen csak el kéne kezdenünk feltétel nélkül szeretni valakit, kétség nélkül hinni valamiben, vagy pusztán ülni egymás mellett és szavak nélkül érteni egymást. Ha így tennénk, talán azt is felismernénk, hogy a szeretet nyelve nem a beszéd és a “nélkül” nem feltétlenül jelent nélkülözést." - állítja Pilát Gábor egyik írásában.

A szerzővel egyet lehet érteni, de azért vannak, akik valóban nélkülöznek. Sok gyerek például nem kap elég szeretetet, figyelmet otthon. De van, aki még enni sem kap! Egyes adatok szerint: 200 kríziséhező gyermek él Magyarországon

Nekik próbál majd segíteni Füred Kapitány, a balatoni mesehős, aki ismét megszervezi majd a Szuperhősök Karácsonyát! Itt, a Mikulás segédje lesz Füred Kapitány, de több szuperhős is megjelenik majd az akcióban. Nekik hozhatjátok majd el azokat az ajándékokat, amelyeket olyan gyerekeknek szántok, akik valóban nélkülöznek.

 

Egy Alfa Romeo hozta a gyerekeket Budapestre

Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben. Erről emlékeznek meg egy speciális roadshow keretében. A Szerencsejáték Zrt. által indított turné  állomásain mindenki megtapasztalhatja, hogyan éli meg az ünnepi előkészületeket egy vak, siket vagy mozgáskorlátozott ember. A Balatonról néhány kisdiák is eljuthatott a programra Füred Kapitány, a balatoni mesehős segítségével. Az érzékenyítő programra egy Alfa Romeo vitte a gyerekeket.

A roadshow célja, hogy támogassa a fogyatékossággal élők integrációját, valamint fokozza az együttérzést és az elfogadást megváltozott munkaképességű társainkkal szemben. Ezenfelül az is cél, hogy a rendezvényre ellátogató emberek szociális érzékenységét és empátiáját fokozza a megváltozott munkaképességű társaikkal szemben. - írja a kampány közleménye.

A játékos aktivitásokon belül lehetőség nyílik megtapasztalni, egy fogyatékossággal élő (például látás- vagy hallássérült, mozgáskorlátozott) vagy megváltozott munkaképességű ember miként éli meg a karácsonyi előkészületeket.

A kamionokon lehetőség van arra is, hogy jelnyelven üzenjünk („Hallatlanul szép üzenet”) Weisz Fanni egykori siket szépségkirálynő segítségével, aki egy képernyőn jelenik majd meg. A kijelző előtt állva kiválaszthatjuk, hogy milyen üzenetet szeretnénk jelnyelven megtanulni, majd videóüzenet formájában elküldeni egy ismerősünk számára.

Aki ide ellátogat, az megtapasztalhatja azt is, milyen szájról olvasni. A „Lefülelő.”-akción belül,egy karácsonyi kifejezést kell szájról elolvasni.  (érintőképernyős feladat). A képernyőn megjelenik egy hölgy, aki elmond egy karácsonyhoz köthető szót, amit le kell olvasni a szájáról és az érintőképernyő segítségével rákattintani a felkínálkozó opciók közül a helyes válaszra. Az „Illatfelismerés” lényege, hogy ötből legalább három karácsonyi illatot kell felismerni.

Kipróbálható még a „Vakon csomagolás” is. Ennek lényege, hogy a szemet bekötve kell becsomagolni a karácsonyi ajándékokat, a dobozban már megtalálhatók lesznek a kellékek (csomagolópapír, ragasztószalag, díszszalag).

Kamionon kívül pedig egy „akadálypálya” található, ahol lehetőség nyílik kipróbálni, milyen kerekesszékkel közlekedni, hogyan lehet az akadályokat elkerülni. Az akadálypálya célja, hogy áthaladjunk egy emelkedőn és hogy minél magasabbra felakasszunk egy díszt a karácsonyfára. Minden feladat elvégzésére kap a résztvevő egy mosolymatricát. A mosolyfüzetbe három mosolymatricát kell összegyűjteni a logózott fadíszért.

A kamion előtt egy nagyobb méretű karácsonyfát állított fel a Szerencsejáték Zrt., amelyre a látogatók névvel ellátott díszeket akaszthatnak fel. Cél, hogy a kitelepülés utolsó napjáig egyre díszesebb legyen a fa.

 

 

 

 

A világ leggyorsabb terepjáróját használja a Mikulás

Egy újságíróra emlékezik az Alfa Romeo

A balatoni településeket járja  egy Alfa Romeo, amelyet a Mikulás arcképével és a „Hiszünk benned” felirattal díszítenek.  Az autó kidekorálásával Francis P. Church-re emlékeznek majd, aki idén 120 éve, a  New York Sun című lapnál dolgozott és elsőként írta le, hogy a Mikulás igenis létezik. 

1897-ben, egy nyolcéves Virginia nevű kislány levelet írt az  amerikai újságnak, amelyben azt kérte, őszintén válaszoljanak kérdésére: létezik-e a Mikulás? Francis P. Church komolyan vette a kislány kérdését és  komoly választ tett közzé lapjában. Ó, milyen kopár is volna a világunk, ha nem létezne Mikulás! Oly sivár lenne, mintha többé nem lennének Virginiák. Ha nem létezne a Mikulás, akkor nem volna többé gyermeki hit, nem volna költészet, nem volnának álmok, melyek elviselhetőbbé teszik a létet. Több nem lenne örömünk. Csak a sivár érzések léteznének. A csodálatos fény, mellyel a gyermekkor betölti a világot, kihunyna mindörökké." - írta 120 éve az újságíró. (forrás:gazettetimes) 

Az Alfa Romeora írt szlogennel arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy jó dolog a Mikulásban hinni! Az akció szervezői egyébként édességet és társasjátékokat szállítanak majd az autóval olyan helyekre, ahol szükség van a segítségre. A munkát más karitatív akciókkal közösen végzik.

Képtalálat a következőre: „Alfa romeo stelvio”

Éskovács Péter, az akció sajtófőnöke szerint: több tanulmány is bizonyítja, a Mikulásban való hit kimondottan jót tesz a gyerekek morális fejlődésének. Segítségével a jó és a rossz közötti különbségtételre taníthatjuk meg a kicsiket.

Pszichológusok szerint: a kicsik számára a mese segít az érzelmek feldolgozásában és hozzájárul fantáziájuk fejlődéséhez. Az Alfa Romeo kidekorálásával most arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mai szülők is nyugodtan hihetnek abban a Mikulásban, amelyben 1897-ben hittek. Ameddig csak lehet, hagyjuk meg gyermekeinket abban a tudatban, hogy létezik a Mikulás, hiszen ez nekik hozzátartozik ünnepváráshoz.

Barta Barbara a márka PR vezetője elmondta, Mikulás nem véletlenül jár Alfa Romeoval. Ez a világ leggyorsabb SUV-ja! Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio-t, a legendás versenypályán, a németországi Nürburgringen tesztelték. A Stelvio 7 perc 51,7 másodperc alatt tette meg a 20,8 kilométeres kört! Ez  a szintidő nyolc másodperccel jobb, mint bármilyen sorozatgyártású SUV rekordja.

Az autót egyébként Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Balatonföldváron, Siófokon és több más településen is megcsodálhatják a gyerekek. Itt az érdeklődőket a Mikulás szánsegédje, Füred Kapitány várja. A balatoni mesehős autójába olyan  játékokat tehetnek gyerekek, amelyeket ők már nem használnak, de azok örülhetnek neki, akiknek e segítség nélkül nem jutna ajándék a csizmába.

Füreden dec. 16. után játszák az új Star Wars filmet

Itt a vicces videó arról, milyen bakik voltak a korábbi forgatáson

Hamarosan itt a Star Wars legújabb része, a Zsivány Egyes. A füredi moziban láthatjuk majd. De csak december 16. után. Ezzel a filmmel kapcsolatban, Füred kapitánynak is lesz majd egy meglepetése. 

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (eredeti címén: Rogue One: A Star Wars Story) egy amerikai űropera, mely a Csillagok háborúja filmsorozatnak része, azonban nem csatlakozik szorosan az egyéb részekhez. A történet Egy új remény előtt nem sokkal játszódik majd, mikor is a lázadók egy kis csapata el akarja lopni a Halálcsillag tervrajzait. A filmet Gareth Edwards rendezte, forgatókönyvét Gary Whitta és Chris Weitz írta. A produkciót a Lucasfilm szponzorálta, és 2016. december 16-án jelenik meg Amerikában. - írja a Wikipedia.

Erről a filmről még sokat nem tudunk. De arról igen, milyen hibák voltak az előző részekben. Az egyik közösségi hálón találtuk ezt a vicces összefoglalót.

Füred kapitány decemberi akciójához ITT csatlakozhatsz Te is.

süti beállítások módosítása