Füred Kapitány jelenti


Füreden 100.000 Ft egy Mikulás-csomag

2017. december 05. - Furedkapitany

Piacra dobták az ország legdrágább Mikulás-csomagját, amely 100.000 forintba kerül. A már-már hihetetlenül drága ajándékot egy balatonfüredi csokoládéboltban árulják majd. Ez az ország első, felnőtteknek szóló Mikulás – csomagja. Az ajándékot házhoz is szállítják egy Alfa Romeóval. Az akció szervezői arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ha a felnőttek nem is hisznek a Mikulás létezésében, de legalább a jó cselekedetek erejében kellene. A piros csomagolásban olyan csokik, bonbonok találhatók, amelyeket sörrel, pezsgővel, és balatoni borokkal ízesítettek! Az akció bevétele jótékony célt szolgál.

img_8274_1.JPG

Az akcióval arra is rá szeretnének világítani, hogy több kutatás is bizonyítja, önmagában a pénz és a vásárlás nem boldogít. Legalábbis hosszabb távon nem. Mint ismert: az Oxford Economics által publikált “Living Well Index” korábban azt vizsgálta, hogyan birkóznak meg az emberek az élet  feszültségeivel. A kutatók 8250 embert kérdeztek meg. Az eredményekből az látszik, hogy  a jó alvás, a minőségi szexuális élet nagyobb hatással van a jólétre, mint mondjuk a sok pénz, a felesleges javak birtoklása.  A boldog emberek számára leginkább a munkahelyi biztonság, a baráti és családi kapcsolatok, szeretteik egészsége fontosabb, mint az utazás, vagy mondjuk egy drága ruha.

Egy Alfa Romeo hozta a gyerekeket Budapestre

Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben. Erről emlékeznek meg egy speciális roadshow keretében. A Szerencsejáték Zrt. által indított turné  állomásain mindenki megtapasztalhatja, hogyan éli meg az ünnepi előkészületeket egy vak, siket vagy mozgáskorlátozott ember. A Balatonról néhány kisdiák is eljuthatott a programra Füred Kapitány, a balatoni mesehős segítségével. Az érzékenyítő programra egy Alfa Romeo vitte a gyerekeket.

A roadshow célja, hogy támogassa a fogyatékossággal élők integrációját, valamint fokozza az együttérzést és az elfogadást megváltozott munkaképességű társainkkal szemben. Ezenfelül az is cél, hogy a rendezvényre ellátogató emberek szociális érzékenységét és empátiáját fokozza a megváltozott munkaképességű társaikkal szemben. - írja a kampány közleménye.

A játékos aktivitásokon belül lehetőség nyílik megtapasztalni, egy fogyatékossággal élő (például látás- vagy hallássérült, mozgáskorlátozott) vagy megváltozott munkaképességű ember miként éli meg a karácsonyi előkészületeket.

A kamionokon lehetőség van arra is, hogy jelnyelven üzenjünk („Hallatlanul szép üzenet”) Weisz Fanni egykori siket szépségkirálynő segítségével, aki egy képernyőn jelenik majd meg. A kijelző előtt állva kiválaszthatjuk, hogy milyen üzenetet szeretnénk jelnyelven megtanulni, majd videóüzenet formájában elküldeni egy ismerősünk számára.

Aki ide ellátogat, az megtapasztalhatja azt is, milyen szájról olvasni. A „Lefülelő.”-akción belül,egy karácsonyi kifejezést kell szájról elolvasni.  (érintőképernyős feladat). A képernyőn megjelenik egy hölgy, aki elmond egy karácsonyhoz köthető szót, amit le kell olvasni a szájáról és az érintőképernyő segítségével rákattintani a felkínálkozó opciók közül a helyes válaszra. Az „Illatfelismerés” lényege, hogy ötből legalább három karácsonyi illatot kell felismerni.

Kipróbálható még a „Vakon csomagolás” is. Ennek lényege, hogy a szemet bekötve kell becsomagolni a karácsonyi ajándékokat, a dobozban már megtalálhatók lesznek a kellékek (csomagolópapír, ragasztószalag, díszszalag).

Kamionon kívül pedig egy „akadálypálya” található, ahol lehetőség nyílik kipróbálni, milyen kerekesszékkel közlekedni, hogyan lehet az akadályokat elkerülni. Az akadálypálya célja, hogy áthaladjunk egy emelkedőn és hogy minél magasabbra felakasszunk egy díszt a karácsonyfára. Minden feladat elvégzésére kap a résztvevő egy mosolymatricát. A mosolyfüzetbe három mosolymatricát kell összegyűjteni a logózott fadíszért.

A kamion előtt egy nagyobb méretű karácsonyfát állított fel a Szerencsejáték Zrt., amelyre a látogatók névvel ellátott díszeket akaszthatnak fel. Cél, hogy a kitelepülés utolsó napjáig egyre díszesebb legyen a fa.

 

 

 

 

A világ leggyorsabb terepjáróját használja a Mikulás

Egy újságíróra emlékezik az Alfa Romeo

A balatoni településeket járja  egy Alfa Romeo, amelyet a Mikulás arcképével és a „Hiszünk benned” felirattal díszítenek.  Az autó kidekorálásával Francis P. Church-re emlékeznek majd, aki idén 120 éve, a  New York Sun című lapnál dolgozott és elsőként írta le, hogy a Mikulás igenis létezik. 

1897-ben, egy nyolcéves Virginia nevű kislány levelet írt az  amerikai újságnak, amelyben azt kérte, őszintén válaszoljanak kérdésére: létezik-e a Mikulás? Francis P. Church komolyan vette a kislány kérdését és  komoly választ tett közzé lapjában. Ó, milyen kopár is volna a világunk, ha nem létezne Mikulás! Oly sivár lenne, mintha többé nem lennének Virginiák. Ha nem létezne a Mikulás, akkor nem volna többé gyermeki hit, nem volna költészet, nem volnának álmok, melyek elviselhetőbbé teszik a létet. Több nem lenne örömünk. Csak a sivár érzések léteznének. A csodálatos fény, mellyel a gyermekkor betölti a világot, kihunyna mindörökké." - írta 120 éve az újságíró. (forrás:gazettetimes) 

Az Alfa Romeora írt szlogennel arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy jó dolog a Mikulásban hinni! Az akció szervezői egyébként édességet és társasjátékokat szállítanak majd az autóval olyan helyekre, ahol szükség van a segítségre. A munkát más karitatív akciókkal közösen végzik.

Képtalálat a következőre: „Alfa romeo stelvio”

Éskovács Péter, az akció sajtófőnöke szerint: több tanulmány is bizonyítja, a Mikulásban való hit kimondottan jót tesz a gyerekek morális fejlődésének. Segítségével a jó és a rossz közötti különbségtételre taníthatjuk meg a kicsiket.

Pszichológusok szerint: a kicsik számára a mese segít az érzelmek feldolgozásában és hozzájárul fantáziájuk fejlődéséhez. Az Alfa Romeo kidekorálásával most arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mai szülők is nyugodtan hihetnek abban a Mikulásban, amelyben 1897-ben hittek. Ameddig csak lehet, hagyjuk meg gyermekeinket abban a tudatban, hogy létezik a Mikulás, hiszen ez nekik hozzátartozik ünnepváráshoz.

Barta Barbara a márka PR vezetője elmondta, Mikulás nem véletlenül jár Alfa Romeoval. Ez a világ leggyorsabb SUV-ja! Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio-t, a legendás versenypályán, a németországi Nürburgringen tesztelték. A Stelvio 7 perc 51,7 másodperc alatt tette meg a 20,8 kilométeres kört! Ez  a szintidő nyolc másodperccel jobb, mint bármilyen sorozatgyártású SUV rekordja.

Az autót egyébként Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Balatonföldváron, Siófokon és több más településen is megcsodálhatják a gyerekek. Itt az érdeklődőket a Mikulás szánsegédje, Füred Kapitány várja. A balatoni mesehős autójába olyan  játékokat tehetnek gyerekek, amelyeket ők már nem használnak, de azok örülhetnek neki, akiknek e segítség nélkül nem jutna ajándék a csizmába.

süti beállítások módosítása