Füred Kapitány jelenti

Vigyázat, másolják Füred Kapitányt!

2023. április 06. - Furedkapitany

playmobil_mappirate.png

Az évente mintegy ötezer gyereket és szülőt megmozgató Füred Kapitány - projekt szervezője elmondta, kimondottan örülnek annak, hogy egyes települések turisztikai szakemberei átvették már a balatoni mesehős nevével fémjelzett kincsvadászat tematikáját. Ezek közül viszont csak azok sikeresek, amelyeket szívvel - lélekkel, gyerek- és szülőbarát módon szerveznek meg. Éskovács Péter szerint azok a gyerekprogramok a legsikeresebbek, ahol külsős reklámszakemberekkel, profi grafikusokkal, újságírókkal és nem utolsósorban a gyermeki fejlődéslélektant jól ismerő pedagógusokkal is kooperálnak a helyi döntéshozók eseményeik megfinanszírozása előtt -irja a megyei lap kincsvadászatokkal foglalkozó összeállításában.

Fotós pályázat: Ki a Balaton legboldogabb hajósa?

Csinálj kedvet a vitorlázáshoz másoknak is! Küldj egy fotót arról, amikor idén a fedélzetre léptél és hajóztál egy jót! Mutasd meg egy képben, amit a kutatók csak hosszú tanulmányokban képesek leírni: a hajózás és a boldogság együtt jár!

Ingyenes fotók Fotós kategóriában

Erről az összefüggésről már több  tudományos cikk is megjelent, most egy korábban elkésztett fotóddal mutasd meg mindenkinek, hogy milyen örömet okozhat bárki számára a hajózás. Vegyél rá saját fotóddal másokat  arra, hogy a következő szezonban menjenek  a szabadba,  vitorlázzanak  egy jót és legyenek sokkal boldogabbak a jövőben! Lehetőleg fotóddal ne csak a nyárra fókuszálj, mutass bizonyítékot arra, hogy a Balaton szinte egész évben, majdnem akármilyen időjárás közepette is boldoggá tudja tenni a hajósokat.

Figyelem: a pályázaton a felnőttek mellett, a gyerekek is indulhatnak, ha szüleik beleegyezésével együtt küldik el képeiket a megadott címre. Örömmel veszünk családi és vitorlás táborokban készült képeket is.

 A pályázatra beérkező képek közül egy elnyeri a legboldogabb hajós fotója címet:

Díjazás: a győztes képet a Nyitott Balaton akció zsűrije választja ki, a fotó megjelenik a Nyitott Balaton közösségi oldalán. Beküldési határidő: november 20.  A győztes még idén ősszel egy hajóról fedezheti fel az őszi Balatont. A vitorlás kapitánya Király Zsolt, az ikonikus Raffica kormányosa lesz.

 A képeket a következő email címre küldjétek: boldoghajos@gmail.com

 

FIGYELEM!

 

A beérkező pályamunkákat előszűrjük, és az így kialakult válogatás képei indulhatnak majd a legboldogabb hajós fotó címért. Az előszűrt 5 darab fotó közül a bírálóbizottság tagjai választják ki a nyertes képet. A zsűri tagjai: Fekete Tamás, Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke,  Török Brigitta, fotóriporter, Stircz Tamás, vitorlázó, oktató, Eskovács Péter PR-tanácsadó

 

Pályázati feltételek:

 

- a képek kizárólag saját munkák lehetnek. Nevezésükkel a pályázók elismerik, hogy a beküldött fotók felett korlátlan felhasználási joggal rendelkeznek, az nem sérti harmadik fél jogait.

- minden pályázó 1 darab képet küldhet be.

- a képeknek a Balaton környékén kellett elkészülnie, az e területeken kívül készült fotókat nem tudjuk elfogadni

- a képeket .jpg formátumban várjuk

- beküldéskor az email tárgyához kérjük beírni: „A Boldogság hajón érkezik”,

- a levélben kérjük feltüntetni a szerző nevét (valós, vagy művésznév is lehet), a kép/képek címét, a kép készülésének helyét

- a beküldött kép/ mérete az eredeti jpg fájl mérete legyen, de a hosszabbik oldal minimum érje el a 2500 pixelt

- kérjük, hogy a képeket a beküldött emailhez csatolják, egyéb fájlküldő rendszeren keresztül a fotókat nem áll módunkban letölteni

- a képek digitális feldolgozásánál csak alapvető képjavításokat fogadunk el: fényerő, kontraszt, színegyensúly, gradációs görbe, színezet/telítettség.

- A képek keretezését mellőzzék, vízjelet és dátumozást ne rakjanak a képekre

A pályázati feltételeknek nem megfelelő, hiányos adatokkal beérkező képeket sajnos nem áll módunkban elfogadni!

  Beküldési határidő: november 20. A nyertes fotót a Nyitott Balaton a Facebook-oldalán közöljük.

 

A pályázatra beküldött nyertes képeket a pályázat kiírója a szerzői jog érvényesítése nélkül az akcióban, annak sajtóanyagaiban felhasználhatja.

 

Szervező és adatfeldolgozás

 

A fotópályázat szervezője a Balatoni Turizmus Szövetség, továbbiakban "Szervező" . A pályázattal kapcsolatos adatfeldolgozást a Szervező végzi. A fotók beküldésével a felhasználók egyidejűleg kifejezetten és önkéntesen elfogadják a kiírásban szereplőket. A játékot semmilyen módon nem szponzorálja, támogatja vagy kezeli a Facebook, illetve nincs köze a játékhoz. A Facebook mentesítve van minden felelősség alól a játékban résztvevőkkel szemben.

 

 

Győztes:

 

A győztest e-mailben értesíti ki a Szervező. A nyeremény kizárólag személyesen vehetők át a Szervező megbízottjától. A nyereményekkel kapcsolatosan a nyerteseket nem terheli személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség, azonban a nyeremény átvételével összefüggésben esetlegesen felmerülő egyéb költségek és kiadások (pl. nyeremény átvételéhez való utazás költsége) őket terhelik. A nyeremények pénzre nem válthatók, másra átruházhatók.

A nyertes tudomásul veszi továbbá, hogy a nyeremény átadásáról kép-, hang- és filmfelvétel készülhet, egyben hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének, akár részleteinek későbbi az adott nyereményjátékhoz kapcsolódó felhasználásához.

A nyertesek tudomásul veszik, hogy ha a Szervező által megadott időpont nem megfelelő a győztes számára, akkor a Szervező a pályázaton indulók közül mást is kiválaszthat arra, hogy részt vegyen a hajós eseményen. Mindezekkel kapcsolatban a Szervező úgy veszi, hogy a nyereménnyel összefüggésben semmilyen igényt nem támaszt.

 

Felelősség

 

A Szervező a pályázatra beküldött fotók eredetiségért, azok tartalmáért, valamint a telekommunikációs adatátviteli hibák vagy nehézségek következményeiért nem vállal felelősséget! A játékszabályzat módosításának a jogát – a játékosok megfelelő tájékoztatása mellett - a Szervező fenntartja!

 

RÖVIDÍTETT NÉV

A-Z Whow Kft.

TELJES NÉV

 

ADÓSZÁM

11806642-2-41

FŐTEVÉKENYSÉG

9319 Egyéb sporttevékenység

SZÉKHELY

1055 Budapest, Szalay utca 4. V. em. 3.

 

Teljesítsd Füred Kapitány küldetését!

Fedezd fel Siófok rejtett kincseit: Tudd meg, hol készített Pókember szelfit!

Turisztikai szakemberek és játékgyűjtők összefogásával különleges eseményt szerveznek Siófokon a hétvégén, amelynek keretében több száz játékkatona érkezik a városba. A szervezők segítségével a gyerekek és a felnőttek is újrajátszhatják a terepasztalokon a viking és római történelem egyes nagy háborúit, de a magyar huszárok is össze fognak csapni a Habsburgokkal. -irja az újság. 

Az eseményre meghívták Füred Kapitányt is, aki egy QR kódot rejtett el a játékvásár területén. Aki beolvasta a QR-kódot, annak a következő küldetést kell végrehajtania.

1. Készítsetek családi szelfit a kiállításon, ott ahol a magyar huszárok éppen legyőzik a Habsburgokat. A képet osszátok meg a közösségi oldalon is. Ha tehetitek, akkor írjátok mellé a #FüredKapitány, #szeretlekSiófok taget.

2. Keressétek meg az területet, ahol éppen a modern Siófok épül. Megtaláltátok az aranybányát?  Ha szemfülesek vagytok, akkor láthatjátok azokat a szellemeket, amelyek ellepték a várost. Számoljátok meg mindet. Az eredményt mondjátok meg azoknak, akik építették a szellemes várost. Ha van kedvetek, akkor kérdezzetek tőlük bátran, van mit mesélniük a városról.

3. Menjetek el a római katonákhoz. Számoljátok meg, hányan indultak el a nagy kalandra. Azt ugye tudjátok, hogy a Balatonon is laktak rómaiak? A balatoni közlekedés is sokat köszönhet a rómaiaknak. Ilyen például aTihanyi rév: A rómaiak már használták. Sió csatorna: Galerius császár építtette, akiről a Siófokiak hálából a Galérius élményfürdőt nevezték el. Utak is őrzik római légiók nevét:  Zamárdiban, vagy Badacsonyban nem véletlenül van „Római út” nevű utca, vagy Kővágóörsön „Római-híd” nevű hely.

+1 küldetés: Ha végeztetek a kiállításon, akkor ideje, hogy a szabadban is sétáljatok egy nagyot! Keressétek meg a kikötőben a világ egyik legjobb úszójának szobrát, akivel régebben Pókember is készített szelfit. A cikket erről ITT olvashatjátok. 

Készítsetek a magyar hírességgel egy újabb szelfit. Szüleiteknek pedig ígérjétek meg, hogy idén megtanultok úszni. Az úszni tudás fontosságáról ITT olvashattok egy cikket. 

Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat Siófokon. Örülünk, hogy a család is teljesítette a küldetést. Legközelebb a kikötőben találkozhatok Füred Kapitány kincsvadászatával. Arról, hogy mikor lesz pontosan, arról a balatoni mesehős közösségi oldalán találhattok majd bővebb információt.

 

 

 

 

 

Hová vigyük a gyereket ebédelni, ha a Balatonon vagyunk?

Végre egy jó hely, ahol program is jár a gyerek menü mellé

A Balaton egyik legjobb rántott husiját kóstolhatják meg azok a gyerekek, akiket szülei  elvisznek a Zánkától öt perc autózásra található Köveskálra. Itt az egyik vendéglőben Playmobil figura is jár a rántott husi mellé!playmobilrantott_hus.JPG

Sőt, a finomság elfogyasztása belépőt jelent Füred Kapitány ingyenes kincsvadászatra. Ezen a 35-40 perces titkos küldetésen az ebéd elfogyasztás után vehetnek részt a gyerekek. A köveskáli éttermet azoknak ajánlják a turisztikai szakemberek, akik szeretnének elérhető áron, de rendkívül finomat ebédelni. Ugyanakkor azoknak érdemes ide ellátogatni, akik szeretnék, hogy gyermekük is jól érezze magát a családi (mini) kirándulás alkalmával. rantotthussheriff.JPG

 Milyen különleges rántott husit kapnak a gyerekek? 

 A rántott húst Dragomán György, József Attila – díjas író szakácskönyvének receptje alapján készítik el. A finomságról a neves irodalmár egyik humorral fűszerezett blogbejegyzésében azt írja, hogy ez recept Közép- Európa legjobb rántott csirkéje. 

A finomság elfogyasztása belépőt jelent arra az ingyenes kincsvadászatra, ahol a gyerekek találkozhatnak a balatoni Csodaszarvassal és szelfit készíthetnek a zenélő buszmegállóban is.

plalaymobilkaligourmet2.JPG

Hová kell menni, ha ezt a rántott husit szeretnénk megkóstolni?

A rántott húst a Balaton egyik ikonikus étterme, a köveskáli Kali Gourmet csapata készíti  el. 

Varga László, az étterem vezetője elmondta: Minden gyerek szereti a rántott húst, ha már ezt választják a gyerekek, akkor egyenek ebből is legegészségesebb, háztáji csirkét. Kevesen tudják, hogy a  csirkehús  gazdag a triptofán nevű aminosavban, amely a jó hangulatért is felelős szerotonin nevű ingerületátvivő anyag termelődését segíti. A finomság mellé egy térkép is jár, amelynek segítségével a gyerekek felfedezhetik Köveskál rejtett kincseit egy 35-40 perces  kirándulás  alatt - mondta Varga László.  

 Rossz idő esetén is érdemes ide eljönni!

Ha nincs strandidő, akkor pláne el kell jönnie a családnak Köveskálra. Füred Kapitány kincsvadászata után, mindenki ihat egy mesésen finom teát.  A kutyusokat ábrázoló tea bevétele jótékony célt szolgál. A karitatív akció részletei az Egy csésze szeretet oldalon olvashatók.    kutycsesze.JPG

 

 



A Káli Gourmet elérhetősége:
Útvonal tervezése : Kattints a térképre
Telefon:
+36 30 119 3989
Cím:
Köveskál, Vásártér utca 4.

Figyelem:a blogban használt figurák csak illusztrációként szerepelnek az írásban. A menü figurái eltérhetnek ettől.

Vállalatok segítségét kéri a Mikulás

Új jótékonysági akció indul

A vírushelyzet idén megnehezíti az adományok gyűjtését. Ráadásul a finn Mikulás, Joulupukki sem jön  Magyarországra. Több adventi vásár is elmarad és a legnagyobb karitatív akció, a Mikulásgyár is csak korlátozott keretek között működik majd.  Mindeközben a cégek  zavartan figyelik, hogyan támogathatnák  a jótékonysági akciók a munkáját. Egy új ötletnek köszönhető, hogy a COVID 19 helyzet ellenére is segíthetnek a vállalatok.
3_honapos.jpg
Sokan fontosnak tartják, hogy a vírus  ne rontsa el a gyerekek kedvét! Ez az egyik oka, hogy már több cég  csatlakozott az új akcióhoz. Ugyanakkor remélik, hogy újabb vállalatok is támogatják majd az új kampányt.
Jön, a Home Office Mikulás!
Idén a Mikulás rendezvényein sem lehetnek tömegek. Ezért Ő is otthonról, egy speciális futárszolgálat segítségével dolgozik. Ennek keretében új játékokat, a Covid 19 elleni védekezéshez szükséges, a gyerekek számára kialakított Playmobil maszkokat, tisztálkodási szereket és szaloncukrot szeretnének eljuttatni a rászorulóknak.
"A cégek számára most lehetővé tettük, hogy ilyen hasznos ajándékcsomagot vásároljanak, amelyeket önkénteseink szállítanak ki a hátrányos helyzetű településekre. Az akció keretében lehetőség van arra, hogy az Önök cége is vásároljon. 225.000 Ft /vagy 450.000 Ft/ vagy akár 1.000. 000 Ft+AFA értékben.
A 450.000 Ft+AFA  összeg elegendő ahhoz, hogy a 180 Mikulás-csomagot összeállításunk. (Ebben a már említett speciális, gyereknek készült maszk, Playmobil – figurák és szaloncukor található.) A csomagok mellé tisztálkodási szereket is teszünk. Ezeket a csomagokat kizárólag a hátrányos helyzetű, 11 év alatti korosztály kapja.
Célunk, hogy 1000 ilyen csomagot eljuttassunk a gyerekeknek." - mondta Éskovács Péter, az akció egyik szervezője. dorahjo2.JPG
A Mikulás szánsegédje a balatoni mesehős, Füred Kapitány lesz. Ő viszi majd az  ajándékokat azoknak a gyerekeknek, akik a tó vonzáskörzetében élnek. A mesehősnek és munkatársainak nem ez az első jótékonysági kezdeményezése. Tavaly közel 1.000.000 forint értékben vittek tüzelőt és játékokat gyerekeknek. Az eseményekről a sajtó is több alkalommal tudósított.  Idén  a Balaton mellett, jut majd több csomag Heves- és Vas megye kisebb településeire is.   
Bővebb info: Éskovács Péter, telefon: 30 515 3313 

Nyit a Vidámság minisztériuma - CSR támogatókat keresnek

Valószínűleg ennél jobb rendezvényhelyszín nem lesz az adventi időszakban. Budapesten, Covid 19 biztos helyen fogadják a gyerekeket és a kísérőiket. Egyszerre mindössze 50 fő tartózkodhat a helyszínen, a Mikulás pedig szigorúan betartatja a mindenkivel a másfél méteres távolságot. A Vidámság minisztériumában képviselőfánk és egy csésze "szeretet" is kapható majd. Ennek bevételéből új játékokat vásárolnak rászoruló gyerekek számára. A Parlament közelében található helyszínt bérbe vehetik az igazi minisztériumok és vállalatok is,  ha itt szervezik karácsonyi évértékelőjüket, sajtótájékoztatójukat, az is jótékony célt szolgál majd. Cím: V. kerület Szalay utca 4. (Elements étterem)

playmobilmiku.PNG

Természetesen a gyerekek hozhatnak ide egy-egy használt mesekönyvet is, amelyeket egy olyan településre szállítanak, ahol nincs könyvesbolt, se könyvtár. A szervezők azt remélik, hogy ezzel az akcióval hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a legkisebbek is megtanulják SZOLIDARITÁS és JÓTÉKONYSÁG fogalmát. 

Részletek itt olvashatók: 

Az osztrák lapok már arról írnak, hogy csak maszkban lehet majd látogatni a karácsonyi vásárokat Bécsben. A finn Mikulás is közleményben adta hírül, hogy védőfelszerelést  hordanak majd manói. A magyar rendezvényszervezők is készülnek erre az időszakra. Itthon fiatalabb és sportosabb lesz a Mikulás, ráadásul egy plexi -fallal elválasztott irodában, a Vidámság minisztériumában  fogadja majd a gyerekeket. Az akcióhoz most keresik a támogatókat. 

mikicopter.JPG

Egy fiatal, sportos Mikulásra azért van szükség, mert idén télen alaposan át kell gondolniuk a rendezvényszervezőknek, hogy milyen karácsonyi eseményeket tarthatnak a vírussal terhelt adventi időszakban. Ugyanakkor nem csak  az a kérdés, hogy hány fős adventi ünnepségeket lehet majd megszervezni, de az is nagy kérdés, hogy hány éves lehet majd a Mikulás, hiszen a vírus leginkább az idősebbek egészségét veszélyezteti. - mondta Éskovács Péter, az új jótékonysági akció egyik szervezője. A gyerekeknek biztos, hogy meg kell majd tartaniuk a másfél méteres távolságot is a Mikulástól, ezért az ölébe sem ülhetnek. A rendezvényeken maszkot kell viselniük, ezért a Mikulás nehezebben kommunikál majd a gyerekekkel. Mindezek ellenére fontos volna, hogy a vírus ne rontsa el az ünnepi hangulatot, ezért hoztuk létre a Vidámság minisztériumát - tette hozzá Éskovács Péter.   mikugyerek.JPG

Lesz képviselőfánk is, a bevételből a szegényebb gyerekeket támogatják 

 

A szervezők elárulták azt is, hogy az új minisztérium egy Parlament közeli kávézóban tartja majd decemberi üléseit. (V. kerület, Szalay utca 4.) Itt kapható lesz például   a klasszikus képviselőfánk, amelynek árából játékokat és vidámabb kivitelű szájmaszkokat, kézfertőtlenítőket vásárolnak hátrányos településeken élő gyerekeknek. A minisztériumban zenés és táncos programok is lesznek, de szigorúan veszik majd az egészségügyi előírásokat, egyszerre csak 50 fő tartózkodhat majd ott.  így a többség online követheti majd a tárca székházában zajló eseményeket.    Az egészséges életmódot fókuszba állító új akciót már több élelmiszergyártó és sportszerek kereskedelmével foglalkozó cég is támogatja. De szeretnének együttműködni az egészségügyben, prevencióban jártas vállalkozásokkal is. Ugyanakkor  más mesehősökkel is felvették a kapcsolatot. Így például Füred Kapitánnyal, aki a Balaton körül  a Mikulás szánsegédje, de szeretnének a minisztériumban feladatot adni  Süsünek is, aki jelenleg Balatonszárszón, a Csukás István Színházban dolgozik. 
mikutea.JPG

A nevetés a legjobb orvosság    

 

Az új, mesebeli minisztérium számára fontos, hogy felhívja a figyelmet a nevetés fontosságára, amelynek szerepe lehet az egészséges életmód kialakításában is. Több kutatás is bizonyítja, aki keveset nevet, könnyebben betegedhet meg. A nevetés és a jókedv azonban ellenállóbbá teheti az emberek szervezetét.  Több orvos is azt állítja, hogy nevetés közömbösítheti az olyan  stresszhormonokat, amelyek az emberi szervezet ellenállóképességét  gyengítik.  Egy angol  kutatás például bebizonyította, hogy a pozitív érzelmek mozgásba hozzák a szervezet védekezőképességét, a nevetés kimondottan erősíti az immunrendszert. Ilyen immunerősítésre  Covid 19 idején mindenkinek  szüksége van. - mondta Éskovács Péter, az új jótékonysági akció egyik szervezője. 
Bővebb információ: 30 515 3313
Cim: Vidámság minisztériuma, V. kerület, Szalay utca 4.

Füreden a gyerekek rajzaikkal is fizethetnek

Minden gyereket és szülőt várnak a GasztroPikniken - 2020.02.29.

Füred Kapitány, a balatoni mesehős akcióiról gyakran ír a sajtó. Most a Kultúra.hu oldalán olvashatnak a szülők arról,  milyen meghökkentő akcióval vehetik rá gyermekeiket arra, hogy többet olvassanak és rajzoljanak. Az akció egyik támogatója a Balatoni Kör és a Hotel Aura. 

 "A helyi GasztroPiknik különlegessége, hogy a gyerekek itt rajzaikkal is fizethetnek, amíg szüleik kóstolókon vesznek részt." - írja a kulturális magazin! janos.JPG

Képzeled el, hogy milyen lenne János vitéz, ha a Balatonon élne. Rajzold le a balatoni huszárokat! De akár tó körül élő sárkányokat is papírra vetheted! Lerajzolhatod azt is, mit esznek a balatoni huszárok, hogy egészségesek és erősek legyenek. - írja a pályázat, amelynek részlete a LikeBalaton.hu oldalon is olvasható. 

"A rajzpályázattal arra szeretnénk emlékezni, hogy 175 éve (1845. március 6.)  jelent meg Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek  első kiadása. Az eseménnyel arra is felhívjuk a figyelmet, hogy tavaly elkészült Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz teljes körű, 4K felbontású restaurálása. A munkálatok a Filmarchívum és a Filmlabor együttműködésében valósultak meg. A rajzfilmet ma is minden kisgyermekes családnak érdemes közösen megnéznie." - írták a szervezők. 

A pályázatra olyan rajzokat várnak, amelyek a gyerekek fantáziájában élnek János vitézről, a huszárokról és a műben olvasható más szereplőkről. A munkák bármilyen technikával készülhetnek, A4-es formátumban.jottok.JPG

Pályázati feltételek:
Kik pályázhatnak?
A pályázatot 3-9 éves, füredi gyerekek számára írták ki.
Pályázni lehet egyéni, valamint közös, csoportos munkákkal is.

Méret, anyag: a pályaművek A/4-es formátumúak lehetnek, amelyek anyaga papír vagy karton. Technikai, műfaji megkötés nincs, azonban fontos, hogy a pályázati anyag a fent leírt méreteknek megfeleljen. Emellett a beadott munka lehet festmény, rajz, grafika.

Részvételi díj: részvételi díj nincs, a rajzokat díjmentesen be lehet adni. Minden gyermek saját rajzát "fizetőeszközül" használja a GasztroPiknik füredi rendezvényén.
Beadás, "fizetés" menete: a rajzokkal csak személyesen "fizethetnek" a gyerekek a Balatoni Kör rendezvényén. A Kisfaludy strand mellett felállított sátorban váltható be a gyerekek rajza 1 db süteményre, az úgynevezett "sárkányeledelre";. A rajzok kizárólag a Hotel Aura standján válthatók be. Minden gyerek csak egy rajzot adhat le. Időpont: 2020.02.29. 12-00-14.00 között.


Figyelem: Aki határidő előtt, 2020.02.20-ig elhozza rajzát a Hotel Aura recepciójára, az külön jutalomban is részesül! Rajzokat hatalmas fényfestéssel vetítik majd az égre a Balatoni Kör rendezvényén, 2020.02.29. 18.30-kor.

via GIPHY

Jön, a fizess csokival akció

Ide a gyerekekkel is érdemes lesz eljönni

A mesehőst, Füred Kapitányt is meghívta a Balatoni KÖR arra a rendezvényre, ahol most csokival is lehet fizetni.

 playmobilmiku.PNG

A jótékonysági akció lényege, hogy a Balatonlellén megrendezendő Adventi GasztroPikniken  (2019. december 7-8.) egyes ételek árát csokoládékkal is ki lehet majd fizetni. Az édességeket Füred Kapitány, a Mikulás szánsegédje segítségével juttatják el a fővárosi Mikulásgyárba. Azokat a jótékony, kisgyermekes családokat, akik ebédjük egy részét csokoládéval fizetik ki, a mesehős meg is fogja jutalmazni. Mint azt Varga László, a Balatoni KÖR tagja elmondta, az akcióhoz elsőként a füredi Hotel Aura gárdája csatlakozott. Ők készítik majd el elsőként Füred Kapitány kedvenc süteményét, amely jótékony célt szolgál.

Tóth Balázs, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: a rendezvényen számos más étterem és cukrászda is ott lesz. A vendéglátók igyekeznek az évszakhoz leginkább illő ételeket kínálni a vendégeknek. Az eseménnyel azt szeretnék bebizonyítani, hogy télen is van miért elutazni a Balaton partjára. Számos egész éven át nyitva tartó étterem és cukrászda várja a turistákat, amelyek igazi kulináris élvezetet nyújtanak a vendégek számára. Ugyanakkor a Mikulás-Regattára érkező vitorlázókat sem szeretnénk kihagyni az akcióból. A szombaton megrendezendő verseny résztvevői tudják csak igazán, milyen az, ha igazán fúj a szél és hideg van. Őket is arra kérjük, hozzanak magukkal egy-egy csokoládét és adják át azt a Mikulásgyár és a balatoni mesehős képviselőinek.

A „Fizess csokoládéval!” akcióval a jótékonyság mellett, szeretnénk tisztelegni Kemény Henrik, a híres bábművész emléke előtt is, aki jövő januárban lenne 95 éves. Leghíresebb bábfigurája Süsü és Vitéz László, amelyek történetein még ma is sok gyerek és szülő nevet. A Kossuth-díjas művész alakította Hakapeszi Makit is, a csokiszerető, falánk majmot a Magyar Televízió Zsebtévé című műsorában. Ezen a mesén is generációk nőttek fel, amelynek mondanivalója ma is aktuális. A műsor jó példát mutatott arra, hogyan kell a felnőttnek a gyerekekhez viszonyulni, hogy egyenrangú társak legyenek a játékban. – tette hozzá Éskovács Péter, az akció egyik szervezője, a Mikulásgyár sajtófőnöke.

A híres majom itt látható egy régi felvételen:

Pokemon vagy Mi nyerjük az EU választást?

Erről minden szülőnek érdemes beszélgetnie a nagyobb gyerekekkel!

Füred Kapitány oldalán nem politizálunk. De ebből a filmből megtudható, miért is fontos, hogy minden fiatal  éljen állampolgári jogával. Szakemberek állítják, kisebb korban is lehet beszélni a politikáról. Hogy ez miért fontos? "Először is azért, mert egyébként is beszélnek róla. Lehet, hogy ez nem tetszik, de tény: már az óvodákban is jelen van a politika. A homokozóban is megjelennek a politikai üzenetek, a gyakran ismételt szlogenek, hiszen a gyerek nézi a tévét, jár az utcán, látja a plakátokat, hallgatja a rádiót, hall téged. Körülveszi őt a politika. Nincs burokban, tehát fontos, hogy segítsük őt abban, hogy értse, mi zajlik körülötte. Arról nem is beszélve, hogy az önálló véleményalkotást – és közben a másik véleményének tiszteletben tartását – gyerekkorban lehet a legjobban megtanulni." - írja  Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember.

süti beállítások módosítása