Füred Kapitány jelenti


Jön, a fizess csokival akció

Ide a gyerekekkel is érdemes lesz eljönni

2019. december 03. - Furedkapitany

A mesehőst, Füred Kapitányt is meghívta a Balatoni KÖR arra a rendezvényre, ahol most csokival is lehet fizetni.

 playmobilmiku.PNG

A jótékonysági akció lényege, hogy a Balatonlellén megrendezendő Adventi GasztroPikniken  (2019. december 7-8.) egyes ételek árát csokoládékkal is ki lehet majd fizetni. Az édességeket Füred Kapitány, a Mikulás szánsegédje segítségével juttatják el a fővárosi Mikulásgyárba. Azokat a jótékony, kisgyermekes családokat, akik ebédjük egy részét csokoládéval fizetik ki, a mesehős meg is fogja jutalmazni. Mint azt Varga László, a Balatoni KÖR tagja elmondta, az akcióhoz elsőként a füredi Hotel Aura gárdája csatlakozott. Ők készítik majd el elsőként Füred Kapitány kedvenc süteményét, amely jótékony célt szolgál.

Tóth Balázs, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: a rendezvényen számos más étterem és cukrászda is ott lesz. A vendéglátók igyekeznek az évszakhoz leginkább illő ételeket kínálni a vendégeknek. Az eseménnyel azt szeretnék bebizonyítani, hogy télen is van miért elutazni a Balaton partjára. Számos egész éven át nyitva tartó étterem és cukrászda várja a turistákat, amelyek igazi kulináris élvezetet nyújtanak a vendégek számára. Ugyanakkor a Mikulás-Regattára érkező vitorlázókat sem szeretnénk kihagyni az akcióból. A szombaton megrendezendő verseny résztvevői tudják csak igazán, milyen az, ha igazán fúj a szél és hideg van. Őket is arra kérjük, hozzanak magukkal egy-egy csokoládét és adják át azt a Mikulásgyár és a balatoni mesehős képviselőinek.

A „Fizess csokoládéval!” akcióval a jótékonyság mellett, szeretnénk tisztelegni Kemény Henrik, a híres bábművész emléke előtt is, aki jövő januárban lenne 95 éves. Leghíresebb bábfigurája Süsü és Vitéz László, amelyek történetein még ma is sok gyerek és szülő nevet. A Kossuth-díjas művész alakította Hakapeszi Makit is, a csokiszerető, falánk majmot a Magyar Televízió Zsebtévé című műsorában. Ezen a mesén is generációk nőttek fel, amelynek mondanivalója ma is aktuális. A műsor jó példát mutatott arra, hogyan kell a felnőttnek a gyerekekhez viszonyulni, hogy egyenrangú társak legyenek a játékban. – tette hozzá Éskovács Péter, az akció egyik szervezője, a Mikulásgyár sajtófőnöke.

A híres majom itt látható egy régi felvételen:

Cseréld a vizipisztolyodat egy süteményre!

Mini történelemóra lesz a cukrászdákban

Különleges érzékenyítő programmal készülnek a II. világháború befejezésének évfordulójára. Cukrászdákban próbálják felhívni a családok figyelmét arra, hogy a békés egymás mellett élés szempontjából milyen fontos lehet saját történelmünk ismerte.

A Cseréld a vizipisztolyod egy süteményre akció szervezői úgy vélik, hogy a komoly dolgokat is le lehet fordítani a gyerekek nyelvére. Az életkori sajátosságok figyelembe vétele mellett még a kisiskolásnak is elmagyarázható, miért fontos történelmi esemény 1945. május 09, a Győzelem Napja.

ddd03f6f673345e55bacfb496a80141d.png

Az akció keretében azok a gyerekek, akik leadják vizipisztolyaikat a kijelölt helyeken, ingyen süteményt és palacsintát kapnak ajándékba. Aki nem szeretne megválni harcias játékától, annak sem kell elkeserednie. Annak aki lerajzolja Piacasso békegalambját, amelyet 1949-ben az Első Béke Világkongresszuson mutattak be, szintén jár a jutalom. Az akció szervezői együttműködnek mesehősökkel is. Igy például a jótékonyságáról híres Füred Kapitánnyal és a békeszerető Süsüvel , akik a Balaton partjára viszik el az esemény hírét.

0cc09139038fea48754b6c610f55fce5.png

Balatonszárszón (Somogy megye) a strandon, a Süsü büfében várják az ifjú Picassók otthon készített rajzait. (Időpont: május 12.) De más turisztikai övezetekben is le lehet adni a fegyvereket. Igy például Bükkfürdőn (Vas megye), a Caffe Kiss és Erőss-ben. Itt a pincéreknél kérhetik a jutalmat a rajzaikért a gyerekek. (Időpont: május 10.) Ugyanakkor a Mátra környékén, Nagyrédén (Heves-megye), a helyi cukrászdában is megtartják az akciót.. Itt is csütörtökön, május 10-én várják a kicsiket.

A kezdeményezéssel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy vasárnap rendezik meg az Élet Menete 2018 megemlékezést is, ahová érdemes a gyerekeket is elvinni. Itt a gyerekek szintén lerajzolhatják Picasso békegalambját. Jutalmul pedig olyan süteményeket kapnak, amelyek receptjei megtalálhatóak a Szakácskönyv a túlélésért című kötetben. A 2013-ban kiadott könyv egyébként a felnőtteknek számára lehet tanulságos olvasmány. Főként azoknak, akik szeretnék tudni, hogyan adhat néhány recept, sütemény reményt és lehetőséget a túlélésre kilátástalannak tűnő helyzetekben is.

 

Mi az Élet Menete?  

„A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, A világ 55 országában működő hasonló szervezetek mindegyikének az a célja, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás mellett. Az idei eseményt több gyerekprogrammal is kiegészítették a szervezők, amelyek célja, hogy a gyerekek számára is érthetővé tegyék a történelmi eseményeket és akár vidékről is érdemes legyen elindulnia az egész családnak a fővárosi rendezvényre.” – mondta Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Honnan jött az ötlet?

Az akció szervezői elmondták, hogy egy hűtőmágnes és egy amerikai tudományos kutatás ihlette a kampányt. Sok konyhában ma is ott van a Make Chocolate Cake, Not War  hűtőmágnes, amely ugyan viccesnek tűnik, de komoly háborús vonatkozásai is vannak. A harcok elhúzódásával egyre nagyobb nehézségekbe ütközött az élelmiszertartalékok utánpótlása. Rengeteg takarékos recept bizonyítja, hogy a nők egy kis fantáziával olcsón és a „nincsből” is tudtak csodákat alkotni.

 

 

Igy is lehet ünnepelni a magyar kultúra napját!

Activity játékokat és Faludy könyveket kapnak a rászorulú családok

A magyar kultúra napján indítják útjára azt a csomagot, amelyben a melegruhák és élelmiszerek mellett, könyveket is eljuttatnak olyan családokhoz, akiknek szükségük van a segítségre. A 100.000 Ft értékű csomagot a Mikulásgyárat szervezők állították össze. Az akcióval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy szolidaritásra nemcsak karácsony környékén van szükség, hanem a jóval hidegebb januári és februári időszakban is. 
 
Mint azt Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője elmondta: a magyar kultúra napján nemcsak azt ünnepeljük, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban megírta a Himnuszt. Számunkra a Himnusz ugyanis nemcsak egy költemény, hanem a magyar nemzeti identitás, ezáltal a nemzeti szolidaritás szellemének egyik jelképe is. Szolidaritásra pedig mindig szükség van egy társadalomban, télen különösen. Ezért indítjuk útjára ezt a szállítmányt három család részére, ezzel ők a telet már átvészelik, élhető körülményekkel. - mondta Zsolnai.
Képtalálat a következőre: „Mikulásgyár ”
Mindezekhez hozzátette: hogy mennyire szolidárisak egymással a magyarok, azt jól mutatják a Mikulásgyár adatai is. Idén a tavalyinál kb. 14 százalékkal több, 153.000 kg adomány érkezett a Mikulásgyárba, amely minden eddigi rekordot megdöntött. Ilyen sok jó minőségű melegruhát, élelmiszert még sosem hoztak a gyűjtőpontokra a Mikulásgyár tizenhárom éves történetében.
Az akció szervezője elmondta azt is, hogy a mostani csomagot a Mikulásgyár szervezői saját pénzükből állították össze, az élelmiszerek, tisztítószerek, ivóvíz és a tüzifa mellé olyan könyvek is kerültek a csomagba, amelyek bárki számára szellemi táplálékul szolgálhatnak a nehezebb időszakokban is, és megmutathatják, hogy a reménytelen helyzetekből is létezhet kiút, például, ha odafigyelünk egymásra.
Ilyen például Márai Sándor Füveskönyve, Faludy György Pokolbéli víg napjaim egy példánya, a méltatlanul elfeledett Vas István önéletrajzi regényfolyama, vagy Karinthy Utazás a koponyám körül című kötete.
Az akcióba bekapcsolódott a Playmobil mesehős Füred Kapitány is. A balatoni akciófigura "segítői"  Actyvity társasjátékokat és a Balatonról szóló mesekönyveket juttattak el a csomag indulási helyszínére. 
A gyerekeknek szóló könyvek között ott van például az Aranyhíd - Balatoni mesék, mondák, történetek - című könyv is.  Ezzel a könyvvel Lipták Gábor a magyar tájakhoz és történelmi emlékekhez fűződő rege- és mondafeldolgozásaival egy régi műfajt keltett új életre. "Munkám célja nem a halott történelmi anyag feltámasztása, múltunk eleven hagyományainak olvasmányos, érdekes formában történő megírása és népszerűsítése. Olvasóimat honismeretre, műemlékeink megbecsülésére, az ország szép tájainak megkedvelésére, a jó értelemben vett hazaszeretetre szeretném buzdítani - írta korábban a szerző.

 

A világ leggyorsabb terepjáróját használja a Mikulás

Egy újságíróra emlékezik az Alfa Romeo

A balatoni településeket járja  egy Alfa Romeo, amelyet a Mikulás arcképével és a „Hiszünk benned” felirattal díszítenek.  Az autó kidekorálásával Francis P. Church-re emlékeznek majd, aki idén 120 éve, a  New York Sun című lapnál dolgozott és elsőként írta le, hogy a Mikulás igenis létezik. 

1897-ben, egy nyolcéves Virginia nevű kislány levelet írt az  amerikai újságnak, amelyben azt kérte, őszintén válaszoljanak kérdésére: létezik-e a Mikulás? Francis P. Church komolyan vette a kislány kérdését és  komoly választ tett közzé lapjában. Ó, milyen kopár is volna a világunk, ha nem létezne Mikulás! Oly sivár lenne, mintha többé nem lennének Virginiák. Ha nem létezne a Mikulás, akkor nem volna többé gyermeki hit, nem volna költészet, nem volnának álmok, melyek elviselhetőbbé teszik a létet. Több nem lenne örömünk. Csak a sivár érzések léteznének. A csodálatos fény, mellyel a gyermekkor betölti a világot, kihunyna mindörökké." - írta 120 éve az újságíró. (forrás:gazettetimes) 

Az Alfa Romeora írt szlogennel arra szeretnék felhívni a szülők figyelmét, hogy jó dolog a Mikulásban hinni! Az akció szervezői egyébként édességet és társasjátékokat szállítanak majd az autóval olyan helyekre, ahol szükség van a segítségre. A munkát más karitatív akciókkal közösen végzik.

Képtalálat a következőre: „Alfa romeo stelvio”

Éskovács Péter, az akció sajtófőnöke szerint: több tanulmány is bizonyítja, a Mikulásban való hit kimondottan jót tesz a gyerekek morális fejlődésének. Segítségével a jó és a rossz közötti különbségtételre taníthatjuk meg a kicsiket.

Pszichológusok szerint: a kicsik számára a mese segít az érzelmek feldolgozásában és hozzájárul fantáziájuk fejlődéséhez. Az Alfa Romeo kidekorálásával most arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mai szülők is nyugodtan hihetnek abban a Mikulásban, amelyben 1897-ben hittek. Ameddig csak lehet, hagyjuk meg gyermekeinket abban a tudatban, hogy létezik a Mikulás, hiszen ez nekik hozzátartozik ünnepváráshoz.

Barta Barbara a márka PR vezetője elmondta, Mikulás nem véletlenül jár Alfa Romeoval. Ez a világ leggyorsabb SUV-ja! Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio-t, a legendás versenypályán, a németországi Nürburgringen tesztelték. A Stelvio 7 perc 51,7 másodperc alatt tette meg a 20,8 kilométeres kört! Ez  a szintidő nyolc másodperccel jobb, mint bármilyen sorozatgyártású SUV rekordja.

Az autót egyébként Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Balatonföldváron, Siófokon és több más településen is megcsodálhatják a gyerekek. Itt az érdeklődőket a Mikulás szánsegédje, Füred Kapitány várja. A balatoni mesehős autójába olyan  játékokat tehetnek gyerekek, amelyeket ők már nem használnak, de azok örülhetnek neki, akiknek e segítség nélkül nem jutna ajándék a csizmába.

Van egy hely Balatonfüreden, ahova ősszel is érdemes elutazni!

Mi az a gin-tonic kúra?

Ha fürdeni nem is tudunk ebben az időszakban a Balatonban, de a Hotel Aura wellness részlegén biztos, hogy fel tudunk frissülni. És van még egy hely a szállodában, amit érdemes kipróbálni! Itt van a híres Bubble Bár. A hely buborékalakjáról kapta  nevét, ahonnan a minőségi pezsgők, borok sem hiányozhatnak. A bárban egyébként olyan koktélokat is lehet kapni, amelyeket máshol nem , vagy csak ritkán.  Most éppen gin-tonic heteket tartanak! Hogy miért pont a gint választotta a wellnesshotel a hónap italául, arra egészen egyszerű a válasz: mert a gin egészséges! Egyesek szerint még fogyhatunk is tőle…

 A gin megszületése Franciscus De La Boe Sylvius orvos nevéhez fűződik, aki 1650-ben  boróka és  gabonaszeszből kevert eszenciáját gyógyító italként ajánlotta.  A borókabogyó tele van antioxidánsokkal, melyeknek számos jótékony hatása van az emberi szervezetre: semlegesíti a szabadgyököket, továbbá segítik legyőzni a fertőző betegségeket. Ezért a hatásért a  középkorban csodanövényként tekintettek rá. Mások a gint fiatalitó szérumnak tartják, hiszen  magas antioxidáns tartalma miatt közvetett módon segít megtartani bőrünk fiatalságát. A borókabogyó flavonoidokban gazdag, melynek stresszoldó és antiallergén hatása is van. Sok fogyókúrázó, sportoló is ezt issza, ha egy kicsit lazítani akar egy este, mert a  gin nagyon kevés kalóriát tartalmaz. Egy gin shotban maximum 100 kalória lehet. Ennyit akár 10 perc alatt is elégethetünk futás közben.  Ráadásul a ginnek komoly vizelethajtó hatása is van, ennek köszönhetően könnyebben peregnek le rólunk a kilók. Persze ezt az ital sem szabad mértéktelenül inni, sőt! A szálloda bármixerei inkább csak egy-két könnyedebb koktélt ajánlanak fogyasztásra, amelyeket a világ leghíresebb ginjeiből kevernek az új ízélményekre szomjazó vendégek számára.

Mi kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek azt ajánljuk,  hogy ősszel is utazzon el Balatonfüredre, ha egy-két napos kikapcsolódásra vágyik. A Hotel Aurában luxuskörülmények között pihenhetünk. Este pedig barátainkkal, párunkkal megihatunk egy különlegesen finom gin-tonicot!

fk.jpg

Már most ordítanak a balatoni vendéglőkben

Furcsa álláshírdetés terjed a közösségi hálón

Már idegesek a balatoni vállalkozók. Sok  étteremben már most sokat kiabálnak a nyári munkára szerződött alkalmazottakkal. Pedig a szezon még el sem kezdődött. A vendéglátóiparban, turizmusban eluralkodott pánikra az ad okot, hogy nincs elég szakképzett ember, mert a többség külföldön dolgozik. A szállodák, éttermek mellett, a szakmai szervezetek is meghúzták a vészharangot. Az ordibáló tulajdonosok viszont elveszik azoknak a diákoknak kedvét, akik most kóstolnak bele a munka világába. A közösségi oldalakon terjedő furcsa álláshirdetés erre hívja fel a figyelmet.

"Tavaly sokat kiabált veled a főnök? Nem adtak értelmes munkát? Nem volt biztos, hogy kifizetik a béredet? Idén keress nyugodtabb és biztosabb nyári állást! Mi kreatív, a 3-8 éves gyerekkel is bánni tudó munkatársakat keresünk. Nem árt, ha tudsz bánni a pénzzel, jó kommunikációs készség előny! Csak akkor jelentkezz, ha legalább egy hónapot szeretnél dolgozni! Helyszín: Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Siófok. Bérezés: teljesítményed alapján! Ha van egy barátod, barátnőd, akivel együtt szeretnél dolgozni, szólj neki is. A munkát felváltva, párban kell majd végezni!  Munkára jelentkezni a 06 70 33 21 300 számon lehet." - olvasható hirdetésben.

Az állást egy balatonfüredi játék és csokoládébolt hirdette meg. A hirdetés feladója szerint: a nyári állás fontos szerepet tölthet be a fiatalok életében.  Éppen ezért nem mindegy, hogyan bánnak velük a vállalkozások tulajdonosai. A nyári munka keretén belül, a diákok megismerhetik a felnőttek világát, újabb szocializációs lehetőség. Megismerik a pénz, a munka értékét. Segít a célkitűzések megfogalmazásában, a diák könnyebben eldöntheti, mit akar, vagy mit nem akar az életemben csinálni. A hirdetés feladói úgy vélik , a vállalkozóknak nagy a felelősségük abban, hogy a fiatalok mit gondolnak a munka világáról, miként fognak gondolkodni szakmájukról, az üzleti világról,  jövőjükről. A furcsa álláshirdetéssel erre kívánják felhívni a figyelmet.

"Munkaidő szempontjából semmi jóra nem számíthat az, aki a Balatonon szeretné végigdolgozni a nyarat. A napi 10-12 óra munka a jellemző, és nemhogy szabadságra nem mehet, de szabadnapot is alig kap majd a csúcsszezon alatt." - írta tegnap a szakszervezetek.hu oldala. A lap azt is kiemeli: jellemző bér persze még mindig köszönő viszonyban sincs az Ausztriában megfizetett összeggel. A nyilvános hirdetéseket böngészve illetve szakmai információink alapján egy pincér 600-650 forintot, egy szakács 450-500 forintot, a kisegítő személyzet pedig 250-300 forintot kap óránként. A cikkben nyilatkozik Vágó Péter, a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviseletének elnöke, aki szerint a munkaerőhiány miatt már egyre kevésbé várnak el munkatapasztalatot a munkaadók.

 

 

 

 

 

Idén már ezeket a hülye neveket is adhatod a gyerekednek

Havonta több tucat névadási javaslat érkezik a Magyar Tudományos Akadémiára ahhoz az ötfős testülethez, akik végül döntenek az anyakönyvezhető utónevek listájának bővítéséről. Az MTA folyamatosan frissíti a listát, de minden névjavaslatot természetesen nem fogadnak el – emlékeztet a Családinet.hu.

Van olyan kérvény, amit nem engedélyezett a testület, ilyen például a Táblácska, Cukorka, Balaton és a főnök szó becézése, a Főni. Lehet viszont már fiúgyermeket például Cicerónak, Ozirisznek, Periklésznek, Spartakusznak, Zeusznak, esetleg Szókratésznek, Szolónnak vagy Platónnak hívni. Lányok pedig kaphatják egyebek mellett az Edda nevet -írja a portál.

2017-ben már ezek a férfi nevek is anyakönyvezhetőek:

Apaj, Agamemnon, Alpár, Aurélián, Barakony, Benája, Bors, Ariel, Dzsamal, Dzsasztin, Dzsúlió, Cvi, Csatár, Boáz, Brájen, Enrikó, Erdő, Erős, Euszták, Gotlíb, Fajsz, Fernándó, Jefte, Jukundusz, Hannibál, Hamilkár, Hárs, Gida, Góvinda, Fortunátó, Kajetán, Karcsa, Kardos, Karion, ​Kerubin, Krizosztom, Koriolán, Kos, Kövecs, Kratosz, Kücsid, Lizander, Modesztusz, Malakiás, Malik, Manóhar, Melkisédek, Mózsi, Naftali, Nárájan, Naróttama, Nepomuk, Odiló, Orlandó, Piramusz, Polikárp, Raúf, Rátold, Román, Srídhara, Tamerlán, Tonuzóba, Tullió, Vérbulcsú, Vitályos, Vulkán, Zílió, Zuriel.


A női nevek listája pedig ezekkel bővült eddig:

Adelgund, Adeodáta, Agrippína, Ajándék, Ájlin, Ajnácska, Akaiéna, Áldáska, Ánfissza, Annunciáta, Angyalka, Arany, Árpádina, Asszunta, Balzsam, Barack, Barka, Baucisz, Bogárka, Brohe, Búzavirág, Cila, Csaga, Delfina, Dezideráta, Dzsindzser, Ekaterina, Életke, Eperke, Fahéj, Fehérke, Füzér, Gesztenye, Giszmunda, Gyopárka, Hágár,  Hatidzse, Havaska, Hófehérke, Hunorka, Ifigénia, Immakuláta, Ingeborg, Kandida, Kisanna, Korall, Küllikki, Lula, Maminti, Mátka, Mirandolína, Moána, Nájiká, Nilüfer, Nurbanu, Oana, Opika, Őzike, Pintyőke, Pompónia, Poppea, Psziché, Remény, Romi, Rozamunda, Skolasztika, Szengláhák, Szüntüké, Tavaszka, Tűzvirág, Ünige, Vanília, Vrindávani, Zöldike.

A kérdés csak az, hogy a szülők átgondolják e, hogy egy-egy rossz név választásával milyen traumákat okozhatnak gyereküknek.

"Kétségtelen, hogy egy-egy keresztnév többet árul el a szülőkről, mint a gyerekről. Tükrözi a kultúrájukat, műveltségüket, ízlésüket, a példaképeiket, esetleg a vallásukat, sőt, adott esetben még a politikai meggyőződésüket is. A gyerek érdekeiről – vagyis hogy ő lesz az, akinek az adott névvel együtt kell élnie, boldogulnia – gyakran elfeledkeznek. Mi van, ha véget ér egy végtelennek tűnő szappanopera (lásd Izaura)? És mi van akkor, ha egy adott politikai kurzus megbukik?'-írta korábban egy másik portál.

 

fk.jpg

Itt van a Balaton körüli legjobb helyek listája

A füredi Trüffel Csokibár még nem szerepel a felsorolásban

Itt vannak a legjobb helyek a Balaton körül! Sokat még a helyi lakosok is alig ismernek. A HVG összeállításában szerepelnek azok a vendéglők, kirándulóhelyek, amelyeket érdemes felkeresni a tavaszi időszakban is. A cikket ITT olvashatod. A füredi Trüffel Csokibár még nem szerepel a listán, de jövőre biztosan ott lesz. Hiszen ez az egyetlen olyan édességbolt a Balaton körül, ahol a luxus- csokoládék és az országosan is elismert cake designer süteményei mellett, a Playmobil támogatásával szerveznek olyan gyerekeknek szóló eseményeket, amelyek egy családi kirándulás alkalmával is jó kiegészítő programok lehetnek. img_4865_1.JPG

Trüffel Csokibár, Füred kapitány bázisa: Tele a polc!

Jön a szerelem ideje

Keddtől hivatalosan is tavasz van! Ennek a férfiak jobban örülnek, mint a nők?

Keddtől hivatalosan is tavasz van. A csillagászati tavasz a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart (március 21.június 21.). Ezt az időpontot a férfiak sokkal jobban várják.

“Az emberi szervezet az egyre hosszabb és melegebb napok hatására kevesebbet termel a melatonin nevű alváshormonból, viszont több endorfint, azaz úgynevezett boldogsághormont és szexuális hormont választ ki”. Ebben az időszakban a férfiak szexuális étvágya nő meg a leginkább – magyarázza az időjárással kapcsolatos észrevételeit Tari Annamária egy korábbi interjúban.  

giphy.gif_500x250

Gergely Márta, József Attila - díjas író szerint  is sok minden történhet ebben az időszakban: Ősz és tél után tavasz következik, akkor is, ha semmit sem tesz az ember, csak vár. Talán a boldogság is ilyen? Magától eljön, ha itt az ideje?...

via GIPHY

De a pszichológusok és az írók mellett, már a rajzfilmek szereplői is figyelmeztetnek a tavasz "veszélyeire"! "Majdnem mindenkit elkap a szerelem, amikor eljön a tavasz. Mondok egy példát: csak úgy sétálgattok, elmerültök magatokban, nem is néztek se balra, sem pedig jobbra, és akkor hirtelen felbukkan előttetek egy szépséges arc. Akkor citerázni kezd a térdetek, teljesen becsavarodtok, és lebegni kezdtek, mint a pehely, és már fel sem tűnik, hogy a levegőben jártok. És tudjátok mi lesz? Be lesztek zsongva, teljesen elvesztitek a fejetek. (...) Ez mindenkit elér, előfordulhat akárkivel, úgyhogy legyetek nagyon óvatosak!"-hallhatjuk a Bambi című film 1942-es verziójában.

via GIPHY

 A Balaton körül is készülnek a tavaszra. Íme néhány tipp arra, hova is menjünk egy-egy romantikus randira.

1. Ha Füreden járunk, ugorjrunk be a Trüffel Bárba (Zsigmond utca 1.), itt választhatunk magunknak egy finom csokit, amit  a parton elfogyasztva gyönyörködhetünk a tavaszi napsütésben. A csoki kimondottan jól illik a romantikus sétákhoz, hiszen tudományos tény, hogy ez önmagában is rengeteg "boldogsághormont" tartalmaz. Ide nemcsak párok, de kisgyermekes családok is betérhetnek, hiszen itt állomásozik Füred kapitány, a balatoni mesehős is, aki mindig tartogat valami meglepetést a gyerekeknek.

fk.jpg

2. Ha csendesebb időtöltésre vágyunk, érdemes átkerékpározni Csopakra. A strandtól nem messze találjuk a fából épített "csillagnézőt". A nádas közelében felállított tornyocskából, néhány hét múlva a  nádasban megbújó madarak és békák párválasztási "hangkoncertjét" is meghallgathatjuk. Első olvasatra nem igazán tűnik romantikusnak ez az ajánlat, de higgyük el, egymáshoz bújva, a napsütésben fürdőzve, nagyon meghitt perceket tölthetünk együtt a csopaki nádasban.

3. Ha már Csopakon vagyunk, a Petrányi pincébe is felgyalogolhatunk. Az udvarias kiszolgálás, a finom borok és a pártalan kilátásnak senki sem tud majd ellenállni.

4. Üljünk ki Alsóörsön a strandra. Itt valahogy mindig jobb az idő, mint a szomszédos települések strandjain. Ennek ugyan megvannak a légköri okai, de mi ne törődjünk ezzel. Csak élvezzük a napsütést egy padon ülve. Ha szerencsénk van, akkor már nyitva lesz a Gyuri büféje, amely legendás hírű finom lángosáról. 

via GIPHY

5. Ha nagyon "unjuk" a partot, vagy ha már nem vagyunk friss házasok, akkor a irány a Balaton-felvidék. Irány a Somló! Itt is jók a borok, de ha már eddig eljöttünk a parttól, igyunk valami mást. Pezsgőt! Igyunk olyan pezsgőt, amely még a buborékos italok Oscarján is díjat nyert! Mielőtt kinyitnánk azt az üveg Kreinbachert, feltétlenül menjünk fel a Szent Ilona kápolnához. Innen páratlan a kilátás az egész felvidékre! Mire felérünk, úgy elfáradunk, hogy vitázni már nem lesz kedvünk párunkkal. A gondokat garantáltan a parkolóban hagyjuk. Ha fent vagyunk, a megnyugtató látványtól a lélegeztünk is eláll. Visszafelé már kézen fogva jövünk!

 

 

Füreden az emberi butaság határtalanságára hívják fel a figyelmet

A füredi Trüffel Csokibárban indítják be a Jótékonysági Sütigyárat. Itt olyan édességekkel is találhatunk, melyeket kínai, ausztrál bennszülött, eszkimó, indián és roma mikulással díszítenek. A mesék világa nem lehet a politika harctere – írják közleményükben, melyben kifejtik, hogy az emberi butaság ellen akarnak tiltakozni. Emlékeztetnek, hogy korábban több ezer gyerek várta Hollandiában a télapó érkezését, ezt azonban többen politikai célra használták fel, tüntetést szerveztek a gyerekprogram helyszínére, mert szerintük a holland Mikulást kísérő Fekete Péter egy rasszista jelkép.

fekete_santa.JPG

Több amerikai cikk is szól arról, milyen butaság a meséket összekeverni a valósággal

A Jótékonysági Sütigyárat Füred kapitány, a turisztikai szakemberek által kreált helyi mesehős vezeti: szerinte a mesék világában nincs helye az ilyen vitáknak, értelmetlen arról is vitatkozni, hogy milyen bőrszíne van a Mikulásnak. Amerikában például évről évre felbukkannak olyan történetek, amikor szakmailag felkészületlen pedagógusok fájdalmat okoznak az afroamerikai és ázsiai gyerekeknek azzal, hogy kikötik, hogy a Mikulás csakis fehér ember lehet.

A sütigyár egyébként már több éve működik, tavaly fatörzsszeletet árultak, aminek bevételéből egymillió forint értékben vettek tűzifát rászorulóknak.

img_2573_1.JPG

Füred kapitány már ott van a Trüffel Bárban. Itt várja a gyerekeket

Füred kapitány idén nem csak a Mikulás körüli vitákat szeretné megvilágítani. Füreden a Köszi, jól vagyok! programot is reklámozza. Az akcióról a www.koszijolvagyok.hu oldalon tudhatsz meg többet. A Trüffel Bárba várják az adományokat is, amelyeket a Mikulásgyárba szállítanak majd be.

süti beállítások módosítása