Füred Kapitány jelenti


Hihetetlen de igaz!

Chuck Norris is küldött karácsonyi ajándékot a Balatonra

2018. december 22. - Furedkapitany

Chuck Norris már nincs Budapesten, de a karitatív színész beszédének hatására  jótékonysági cunami tört ki a Balaton körül. Ennek köszönhető, hogy egy kisebb település minden egyes gyereke kapott ajándékot karácsony előtt. A színész mellett egy balatoni mesehőst, Füred Kapitányt és híres séfeket is bevontak az akcióba. A jelenleg is zajló ajándékozási cunami célja, hogy a gyerekek és a szülők figyelmét felhívják arra, hogy a szolidaritásra karácsony után is szükség lesz.

Az amerikai színész egy karate ruhát küldött egy Siófok közeli iskolába (Nagyberény), ahol egy negyedik osztályos kisfiú most kapta meg az ajándékot. A ruha övét még kézjegyével is ellátta a filmsztár! Chuck Norris ajándéka mellett, a Baptista Szeretetszolgálat küldött a kisfiúnak csomagot, téli cipőt és sok sok csokoládét is hazavihetett a gyermek! E mellé, játékokat is kapott, amelyeket a balatoni mesehős, Füred Kapitány segítségével juttattak el neki.
img_9105.JPG
 A hír hallatán a balatoni hajósok is gyűjtésbe kezdtek. Annyi ajándékot gyűjtöttek össze a Balatoni Hajózási Zrt. dolgozói, hogy a Siófok környékén található kistelepülés szinte minden óvodásának és iskolásának jutott karácsonyi ajándék! Chuck Norris csomagja mellett, a finn Mikulás és a Mikulásgyár közös ajándéka is a napokban  érkezett a Balatonra. Ezt Balatonszárszó könyvtárába vitte Füred kapitány. A könyvet  Joulupukki és Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője is dedikálta.
norrisov.jpg
A balatoni mesehős körül szerveződő akcióhoz csatlakozott a Magyar Vöröskereszt is, amely olyan csokoládékat küldött a gyerekeknek, amelyre az önkéntességgel és szolidaritással kapcsolatos szlogeneket írtak. Ezeket Siófokon, és Balatonszárszón osztotta ki Füred Kapitány. Az akcióhoz csatlakozott az UNICEF bajnoka, Kolosi Beáta és a híres meseíró, Csapody Kinga is, akik olyan mesekönyveket küldtek Füred Kapitány akciójára, amelyek segíthetik a gyerekeket abban, hogy kitartóvá váljanak az élet viszontagságaival szemben. A könyvek és édességek mellé, zenei csemegéket is kaptak a gyerekek, hiszen Füred Kapitány akcióját a Virtuózok című tehetségkutató szervezői is támogatták. Ők komolyzenei CD-ket küldtek a Balatonra.

img_2958.JPGEgy vendéglátóegység is csatlakozott az akcióhoz. A kultikus, füredi Neked Főztem Bisztró és a Hotel Aura séfjei elképzelték azt, milyen süteményt enne Chuck Norris, ha a Balatonon töltené a karácsonyt. Ennek az almás pitének a hozzávalóit írták egy emberi nagyságú receptre, amelyet az utcán láthatnak a járókelők. A mesés süteményt  egészen karácsonyig kóstolhatják meg a vendégek. A bevételből pedig könyveket és tüzelőt vásárolnak rászorulók számára Füred Kapitány karitatív akcióján belül. 

( A Neked Főztem étlapján dec. 23-ig szerepel a sütemény.  A szállodában azonban folyamatosan kapható lesz a karácsonyi időszakban.)

img_4218.JPG
Füred Kapitány már új akción gondolkodik. 2019-ben hatalmas kincsvadászatot szervez majd, amelyben több ezer csokoládét és hajójegyet rejtenek el a Balatonon.

Elkészítették az elnök süteményét

Így is lehet ünnepelni az emberi jogok nyilatkozatának születésnapját

Idén ünnepelte 70. születésnapját az ENSZ  által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A dokumentum elkészítését Eleanor Roosevelt amerikai first lady irányította. A születésnap alkalmából készítették el azt a süteményt, amelyet Eleanor Roosevelt is gyakorta sütött az elnöknek. Az édességet  megállókban szolgálták fel a buszokra várakozóknak.

gyumocspite.jpg

A Yorkshireból származó fat rascal elnevezésű sütemény szerepel az Elnökök szakácskönyve című, 1968-ban kiadott könyvben is. Így biztosak lehetünk abban, hogy ezt a teasüteményt felszolgálták a Fehér Házban – olvasható a Jótékonysági Receptműhely közleményében.

Az elnöki teasüteményért mindenki annyit fizetett, amennyit akart. Az adományokból tüzelőt vesznek a rászorulóknak. Ugyanakkor emberi nagyságú, recepteket is felállítottak a helyszínen. Ezekre egy karácsonyi mesekönyvben szereplő almáspite hozzávalóit írták.

Az óriási receptek segítségével arra buzdították a járókelőket, hogy készítsenek ők is karitatív süteményt, és kezdjenek saját jótékonysági akcióba. A bevételből pedig támogassák azokat az idős embereket, akik meg is fagyhatnak saját lakásukban, ha nem fűtenek. Arra bátorítanak mindenkit, hogy kopogtassanak be az idős szomszédokhoz és kérdezzék meg, kell-e segíteni?

Tavaly Magyarországon 120 ember halt meg  a nagy hideg miatt. Idén is már több áldozatot szedett a fagy, legutóbb egy buszmegállóban halt meg egy  ember.

Az időseket támogató mozgalmat hat évvel ezelőtt kezdték el. A magánszemélyeket és cégeket is aktivizáló kampány lényege az, hogy különböző  rendezvényeken, céges  eseményeken süteményeket árulnak és az összegyűlt pénzt az idős emberekre fordítják, például tűzifát vesznek nekik. Tavaly 1.000.000 Ft értékben vásároltak tüzelőt a sütemények árából.

fk_1.jpg

Budapest mellett, a Balaton környékén is több helyszínen  megismétlik az akciót. Az eseményekre meghívják a helyi mesehőst, Füred Kapitányt is, akinek segítségével a gyerekek nyelvére is megpróbálják „lefordítani” az emberi jogok lényegét. A kicsik játékos kincs- és süteményvadászaton vehetnek részt. A  feladatok megoldása után, a gyerekek különleges dolgokat is megtudhatnak a dokumentumról. Igy például azt, hogy Guinness Rekordok Könyvében is szerepel az ENSZ nyilatkozat. Ez a világ legtöbb nyelvre lefordított dokumentuma. Eddig 370 nyelvre és nyelvjárásra ültették át az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

(Forrás:Piac és Profit Online)

Listát készítettek félős gyerekeknek

Szörnyen jó lesz a Balatonon

Összeállították azoknak a mesekönyveknek a listáját, amelyek segíthetnek a szorongó gyerekek félelmeinek oldásában. A lista elkészítéséhez meseírók és pedagógusok véleményét is kikérték. A listára olyan könyv is felkerült, amelyet az osztrák iskolákban már a tanórákon is használnak, ha észreveszik, hogy gond van valamelyik gyerekkel - írja az egyik kulturális magazin.

A listán szereplő könyvekről egy videót is készítettek a szervezők.

 

A könyvekhez október 27-én, Balatonfüreden és Siófokon is hozzájuthatnak a gyerekek. A Balatoni Hajózási Zrt. Halloween - hajóin is elrejtenek ezekből párat. A könyves kincsvadászatokon Füred Kapitány, a balatoni mesehős is ott lesz.

Nem ez az egyetlen esemény, amely komoly tömegeket vonz majd a Balatonra Halloween időszakban. Egy másik mesehős, Balatuning is komoly akciót szervez. Ide leginkább a mozogni vágyó gyerekeket és szüleiket várják. Ez a Balaton egyik legprofibb rendezvénye az őszi szezonban, ahol a hozzáértő szervezőknek köszönhető, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot!

Képtalálat a következőre: „Balatuning”

Hogy mennyire figyelnek a szervezők mindenkire, arra a legjobb példa maga az esemény meghívójának szövege és stílusa. Az akció szervezőinek hozzáállásáról mindenki példát vehetne, aki gyerekeket és szülőket szeretne invitálni balatoni rendezvényére!

"A táv rövid lesz (2-3 km), így a kevésbé edzettek is könnyedén teljesíteni tudják. Ha a futás végképp nem menne, akkor bátran hozzátok idén is a kerékpárotokat, rollereteket stb. A jutalom nem marad el: tökös finomságokkal & Balatuning Egyesület születésnapi tortájával várunk minden résztvevőt. A rendezvény ingyenes!

Jelmez viselése kifejezetten ajánlott!

Ha a futás végképp nem menne, akkor bátran hozzátok idén is a kerékpárotokat, rollereteket stb. Ha egy jó hangulatú sétára vágynátok, akkor is itt a helyetek." -írják a szervezők.

Az esemény időpontja: 2018. november 3., szombat, 9:00–12:00.

 

41320-halloween-gyerekhajo-1540017913.jpg

 

Igy is lehet ünnepelni a magyar kultúra napját!

Activity játékokat és Faludy könyveket kapnak a rászorulú családok

A magyar kultúra napján indítják útjára azt a csomagot, amelyben a melegruhák és élelmiszerek mellett, könyveket is eljuttatnak olyan családokhoz, akiknek szükségük van a segítségre. A 100.000 Ft értékű csomagot a Mikulásgyárat szervezők állították össze. Az akcióval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy szolidaritásra nemcsak karácsony környékén van szükség, hanem a jóval hidegebb januári és februári időszakban is. 
 
Mint azt Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője elmondta: a magyar kultúra napján nemcsak azt ünnepeljük, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban megírta a Himnuszt. Számunkra a Himnusz ugyanis nemcsak egy költemény, hanem a magyar nemzeti identitás, ezáltal a nemzeti szolidaritás szellemének egyik jelképe is. Szolidaritásra pedig mindig szükség van egy társadalomban, télen különösen. Ezért indítjuk útjára ezt a szállítmányt három család részére, ezzel ők a telet már átvészelik, élhető körülményekkel. - mondta Zsolnai.
Képtalálat a következőre: „Mikulásgyár ”
Mindezekhez hozzátette: hogy mennyire szolidárisak egymással a magyarok, azt jól mutatják a Mikulásgyár adatai is. Idén a tavalyinál kb. 14 százalékkal több, 153.000 kg adomány érkezett a Mikulásgyárba, amely minden eddigi rekordot megdöntött. Ilyen sok jó minőségű melegruhát, élelmiszert még sosem hoztak a gyűjtőpontokra a Mikulásgyár tizenhárom éves történetében.
Az akció szervezője elmondta azt is, hogy a mostani csomagot a Mikulásgyár szervezői saját pénzükből állították össze, az élelmiszerek, tisztítószerek, ivóvíz és a tüzifa mellé olyan könyvek is kerültek a csomagba, amelyek bárki számára szellemi táplálékul szolgálhatnak a nehezebb időszakokban is, és megmutathatják, hogy a reménytelen helyzetekből is létezhet kiút, például, ha odafigyelünk egymásra.
Ilyen például Márai Sándor Füveskönyve, Faludy György Pokolbéli víg napjaim egy példánya, a méltatlanul elfeledett Vas István önéletrajzi regényfolyama, vagy Karinthy Utazás a koponyám körül című kötete.
Az akcióba bekapcsolódott a Playmobil mesehős Füred Kapitány is. A balatoni akciófigura "segítői"  Actyvity társasjátékokat és a Balatonról szóló mesekönyveket juttattak el a csomag indulási helyszínére. 
A gyerekeknek szóló könyvek között ott van például az Aranyhíd - Balatoni mesék, mondák, történetek - című könyv is.  Ezzel a könyvvel Lipták Gábor a magyar tájakhoz és történelmi emlékekhez fűződő rege- és mondafeldolgozásaival egy régi műfajt keltett új életre. "Munkám célja nem a halott történelmi anyag feltámasztása, múltunk eleven hagyományainak olvasmányos, érdekes formában történő megírása és népszerűsítése. Olvasóimat honismeretre, műemlékeink megbecsülésére, az ország szép tájainak megkedvelésére, a jó értelemben vett hazaszeretetre szeretném buzdítani - írta korábban a szerző.

 

Itt a videó a legdurvább verekedésről

A füredi csokiboltban nem lesz bunyó Black Friday napján

Tavaly volt, ahol parkolóhelyért folyó csatározás fordult át lövöldözésbe, máshol "csak" a családi kiszerelésű WC-papírért tört ki tömegverekedés. Amerika-szerte, ahogy kinyitottak a boltok és elkezdődött a Black Friday, megőrültek az emberek. Több halálos áldozatot is követelt ez a nap. Az őrült tömegről és a verekedésekről sok videó is készült. 

 

Magyarországon is rendszeresen verekednek az emberek, ha vásárlásról van szó. Itthon az első komoly bolti tömegjelenet 2002-ben zajlott le, az Electro World nyitónapján, amikor a vásárlók eldugították az autópályát, majdnem benyomták az áruház üvegajtaját, dulakodtak a rendőrökkel, és egy magatehetetlen társukat a fejük fölött adogatva mentették ki a pokolból. Nem sokkal később a Media Marktnak 2990 forintos porszívóakcióval sikerült ijesztő tömegjeleneteket előidéznie – a helyzet megoldásához kiemelt rendőrségi felügyeletre és a kerületieken kívül további erők mozgósítására volt szükség. Most vasárnap óta a Penny Market által leértékelt, tülekedést kiváltó sajt borzolja a kedélyeket. - írja korábbi összeállításában az Index.hu.

Pénteken ismét indul a Black Friday - roham! Balatonfüreden nem valószínű, hogy megrohanják majd Füred Kapitány, a balatoni mesehős bázisát, de itt is lehet majd őrült árakon vásárolni. Igaz nem olcsóbban, hanem inkább drágábban. 

Ezen a napon dobják piacra az ország legdrágább Mikulás-csomagját, amely 100.000 forintba kerül. Ez az ország első, felnőtteknek szóló Mikulás - csomagja. Az akció szervezői arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ha a felnőttek nem is hisznek a Mikulás létezésében, de legalább a jó cselekedetek erejében kellene. A piros csomagolásban olyan bonbonok találhatók, amelyeket sörrel, pezsgővel, és balatoni borokkal ízesítettek! 

A Mikulás 18 éven felülieknek készített csomagjának árából, a Füred Kapitány karácsonya elnevezésű akció megszervezését támogatják,  amelynek keretében adományokat gyűjtenek rászoruló családoknak. Az akció másik célja, hogy a Mikulás és Füred Kapitány, a balatoni mesehős segítségével a kisgyermekek is megismerkedhessenek a jótékonyság és az önzetlenség fogalmával. 

 

 

 

süti beállítások módosítása