Füred Kapitány jelenti


Mit esznek a sárkányok a Balatonnál?

2019. február 23. - Furedkapitany

Szombaton Balatonfüredre várják azokat a gyerekeket, akik szívesen készítenének sárkányeledelt. Az ifjú és bátor szakácsok szórakoztatása mellett, a szülök figyelmét azokra a kutatásokra is szeretnék felhívni, amelyek kimutatták: A konyhai munka segít a gyermekek tanulási képességeinek fejlesztésében!

Már a magyar mozikban is látható az Így neveled a sárkányodat című film újabb epizódja. A film adta az ötletet arra, hogy elképzeljék, mit ennének a sárkányok, ha a Balaton felett is láthatnánk néhányat. Egyes gyerekek azt állítják, hogy kókuszgolyóval meg lehet szelídíteni őket. Ezért most azokat az óvodásokat keresik Balatonfüreden, akik szívesen készítenének sárkányeledelt. 

e1ff88123f9ee1e26ee2d9c93a698496-product_lightbox.jpg

Az ifjú szakácsok és cukrászok jutalma az lesz, hogy maguk is megkóstolhatják azt, amit készítettek. Ráadásul ingyen játékokat kapnak Füred Kapitánytól, a balatoni mesehőstől. Aki igazán bátor és ügyes, az még az új filmre is kaphat egy belépőt a turisztikai és szakemberek által megalkotott helyi szuperhőstől.

fk.jpg

Az akció kapcsolódik a füredi Gasztro Piknik elnevezésű eseményhez, ahol elsősorban a felnőtteknek kínál kulináris élményeket a Balatoni Kör, de Füred Kapitány segítségével a kicsikről sem szeretnének megfeledkezni.

A gyerekprogram része annak a felvilágosító kampánynak, amellyel a szülök figyelmét azokra a kutatásokra is szeretnék felhívni, amelyek kimutatták: a főzés segít gyermekek tanulási képességeinek fejlesztésében! A konyhai játékok fejlesztik a mozgáskoordinációt, a matematikai és szövegértelmezési ismeretek feldolgozási képességét is! Ugyanakkor erősítheti a családi kötelékeket is.

fullsizerender_8.jpg

A sárkányok kedvenc süteményének elkészítése nem újdonság manapság. Legutóbb egy nemzetközi teniszversenyen járt Füred Kapitány, ahol a sportolni szerető gyerekeket jutalmazta süteményekkel és játékokkal. Munkájában smile-fejű segítők is részt vettek, akik arra próbáltak rávilágítani, hogy az online játékokon kívül is van élet! Szórakozni, nem csak a mobiltelefonnal lehet! (lsd. foto)

Mit kell tudni a balatoni sárkányokról?

Egy balatoni legenda úgy tartja, hogy a a Bakony erdejében élt egy 24 fejű sárkány. Ez a sárkány naponta 24 lányt falt fel, ha pedig nem kapta meg őket, hatalmas pusztítást végzett. Amikor a helyi hősnek, Balatonnak kedvese került sorra, a fiú úgy döntött, hogy nem engedi a sárkányhoz a lányt. A szörny erre irdatlan haragra gerjedt: hatalmas krátert vájt karmaival, amit egy forrás megtöltött vízzel – így keletkezett a monda szerint a tó. Balaton később megküzdött a sárkánnyal, 23 fejét levágta, de az utolsó fejjel együtt ő maga is a tóba esett, ott lelte halálát. Amikor a szerelme ezt megtudta, ő maga is a vízbe vetette magát – együtt nyugszanak azóta is a tóban. A helyiek a vitéz iránti tiszteletből nevezték el a tavat Balatonnak.

Helyszín: Balatonfüred, Kisfaludy Strand előtt, a Hotel Aura közelében

Mi lesz még ezen a napon Füreden?

14-20 óráig fellép a Budapest Bangó Band.

Remek családi programmal is készülünk! A legkisebbek szórakoztatásáról


-12-18 óráig a Fanyűvő családi játékpark gondoskodik.
-14-16 óráig Legyél Te a legjobb (gyerek)séf Füreden! Varázslatos kókuszgolyó-készítés Füred Kapitánnyal, nyereményekkel.

Akik biztosan ott lesznek:
Éttermek
BL YachtClub & Apartments
Neked Főztem Balatonfüred
Gusto13 Bistro & Delicate
Villa Kabala
Kalóz Strandbisztró, Fövenyes
Borbarátok Étterem
Aura Hotel
frissTerasz
Hotel Bonvino Wine & Spa

Borászatok:
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet
Laposa Birtok
Istvándy Birtok és Borműhely
SÖPTEI Pincészet és Étterem
Dobosi Pincészet és Vendégház
Gyukli Pince Balatonfüred
Gilvesy Pincészet
Fata Pince
Szent Donát Birtok
Pócz Pincészet

Pálinka manufaktúra:
Fenegyerek pálinka

Cukrászat:
Bergmann Cukrászda

 

Nézd meg, hogyan keresik az ifjú füredi séfeket:

 

 

Listát készítettek félős gyerekeknek

Szörnyen jó lesz a Balatonon

Összeállították azoknak a mesekönyveknek a listáját, amelyek segíthetnek a szorongó gyerekek félelmeinek oldásában. A lista elkészítéséhez meseírók és pedagógusok véleményét is kikérték. A listára olyan könyv is felkerült, amelyet az osztrák iskolákban már a tanórákon is használnak, ha észreveszik, hogy gond van valamelyik gyerekkel - írja az egyik kulturális magazin.

A listán szereplő könyvekről egy videót is készítettek a szervezők.

 

A könyvekhez október 27-én, Balatonfüreden és Siófokon is hozzájuthatnak a gyerekek. A Balatoni Hajózási Zrt. Halloween - hajóin is elrejtenek ezekből párat. A könyves kincsvadászatokon Füred Kapitány, a balatoni mesehős is ott lesz.

Nem ez az egyetlen esemény, amely komoly tömegeket vonz majd a Balatonra Halloween időszakban. Egy másik mesehős, Balatuning is komoly akciót szervez. Ide leginkább a mozogni vágyó gyerekeket és szüleiket várják. Ez a Balaton egyik legprofibb rendezvénye az őszi szezonban, ahol a hozzáértő szervezőknek köszönhető, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő programot!

Képtalálat a következőre: „Balatuning”

Hogy mennyire figyelnek a szervezők mindenkire, arra a legjobb példa maga az esemény meghívójának szövege és stílusa. Az akció szervezőinek hozzáállásáról mindenki példát vehetne, aki gyerekeket és szülőket szeretne invitálni balatoni rendezvényére!

"A táv rövid lesz (2-3 km), így a kevésbé edzettek is könnyedén teljesíteni tudják. Ha a futás végképp nem menne, akkor bátran hozzátok idén is a kerékpárotokat, rollereteket stb. A jutalom nem marad el: tökös finomságokkal & Balatuning Egyesület születésnapi tortájával várunk minden résztvevőt. A rendezvény ingyenes!

Jelmez viselése kifejezetten ajánlott!

Ha a futás végképp nem menne, akkor bátran hozzátok idén is a kerékpárotokat, rollereteket stb. Ha egy jó hangulatú sétára vágynátok, akkor is itt a helyetek." -írják a szervezők.

Az esemény időpontja: 2018. november 3., szombat, 9:00–12:00.

 

41320-halloween-gyerekhajo-1540017913.jpg

 

Vártámadással és Füred Kapitány kincsvadászatával indul a balatoni szezon

137 szálláshely, 89 vendéglátóegység és 15 pincészet csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek célja, hogy megmutassák, a Balatonra nem csak nyáron érdemes utazni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióban részvevők úgy vélik, a Balaton Régió tavasszal is képes olyan kínálatot biztosítani, amely miatt érdemes a tó partjára utazni.

20160611_102325.jpg

Korábbi felvétel Füred Kapitányról

 

A szezont Füred Kapitány kincsvadászatával, a sümegi vár megtámadásával, palacsintafesztivállal és kedvezményes hajókirándulásokkal nyitják meg - írja a szakmai portál. A cikk kiemeli: Az említett rendezvények mellett, a www.nyitottbalaton.hu weboldalon még több mint 100 sport, kulturális és gasztroprogram között lehet válogatni.

Tiltsák be a tökfaragást!

Október utolsó napjához közeledve a Balaton környékén élő lakosság két táborra oszlik: vannak, akik tökfaragással és rémisztő díszekkel színesítik  otthonukat. Vannak, akik a  különböző fórumokon hőbörögnek: "A halloween csak egy amerikai hülyeség, Magyarországon halottak napjáról kell megemlékeznünk". Ki tudja, melyik tábornak van igaza?

Hogy sokaknak mi a bajuk a halloweennel? Ha körülnézünk az interneten található kommentekben, akkor mindjárt jobban látjuk, mi a felháborodás oka.  

  • "Miért kell minden amerikai szemetet átvenni! Itt nincs halloween!"
  • "Halottak napja november 1-jén lesz. A halloween meg egy amcsi szokás, itt nincs."
  • "A halloweent csak az amcsikat utánzó sznobok tartják. Szégyen, hogy a halottakra való emlékezés helyett hülye mulatságokat tartanak."

 Döntse el mindenki maga, hogy igazuk van-e mindazoknak, akik legszívesebben betiltanák a halloweent.  

 A Wikipedia szerint nem igazán érdemes ezen a három ünnepen vitázni, hiszen mind a három eseménynek megvan a maga helye az életben, földrajzi hovatartozás nélkül is. Ráadásul ez a három különleges nap nem egy napra esik. Egyszóval nincs értelme a vitának.

„A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31. éjszakáján, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, bár mára már az egész világon elterjedt a divatja. Magyarországon is így történt és az egyébként szomorúságra okot adó ünnep a Mindenszentek és a Halottak napját megelőző nap bulizós és játékos hangulatú szokásává vált.[2]”- írja a Wikipedia.

Balatonfüreden békésen megfér egymás mellett a három jeles nap. Sőt, a halloween rajongók csak Halottak napja, november 1. után gyűlnek össze a kikötőben. A hónap harmadik napján, 15.00-kor,  a füredi kikötőből indul az a félelmetes hajó, ami a gyerekeket várja.

A jelmezekbe öltözött gyerekeket kalózműsor, lufihajtogatás, csillámtetoválás és arcfestés várja.

A hajón ott lesz Patakfalvi Andrea, cake designer, aki félelmetesen jó sütikölteményeket hoz a hajóra.

A szellemes rendezvényen ott lesz Füred Kapitány is, a balatoni mesehős, aki kincsvadászatot tart a hajón.

Mint ismert, Füred Kapitányt turisztikai és reklámszakemberek hozták létre azért, hogy olyan eseményeket népszerűsítsen a Balaton környékén, amelyek a környékbeliek mellett, a messzebb lakó családokat is arra bátorítja, hogy induljanak ősszel is a Balaton partjára.

okvliget.PNG

Füred Kapitánnyal legutóbb az alsóörsi Palacsinta Fesztiválon találkozhattak a gyerekek. Az esemény, annyira sikeres volt, hogy az ezer főre tervezett rendezvényen háromezer turista jelent meg. A szervezőknek Füred Kapitány mellett az igazi rendőrök segítségét is igénybe kellett venniük, hogy biztosítsák a biztonságos közlekedést a településen.

Idén már ezeket a hülye neveket is adhatod a gyerekednek

Havonta több tucat névadási javaslat érkezik a Magyar Tudományos Akadémiára ahhoz az ötfős testülethez, akik végül döntenek az anyakönyvezhető utónevek listájának bővítéséről. Az MTA folyamatosan frissíti a listát, de minden névjavaslatot természetesen nem fogadnak el – emlékeztet a Családinet.hu.

Van olyan kérvény, amit nem engedélyezett a testület, ilyen például a Táblácska, Cukorka, Balaton és a főnök szó becézése, a Főni. Lehet viszont már fiúgyermeket például Cicerónak, Ozirisznek, Periklésznek, Spartakusznak, Zeusznak, esetleg Szókratésznek, Szolónnak vagy Platónnak hívni. Lányok pedig kaphatják egyebek mellett az Edda nevet -írja a portál.

2017-ben már ezek a férfi nevek is anyakönyvezhetőek:

Apaj, Agamemnon, Alpár, Aurélián, Barakony, Benája, Bors, Ariel, Dzsamal, Dzsasztin, Dzsúlió, Cvi, Csatár, Boáz, Brájen, Enrikó, Erdő, Erős, Euszták, Gotlíb, Fajsz, Fernándó, Jefte, Jukundusz, Hannibál, Hamilkár, Hárs, Gida, Góvinda, Fortunátó, Kajetán, Karcsa, Kardos, Karion, ​Kerubin, Krizosztom, Koriolán, Kos, Kövecs, Kratosz, Kücsid, Lizander, Modesztusz, Malakiás, Malik, Manóhar, Melkisédek, Mózsi, Naftali, Nárájan, Naróttama, Nepomuk, Odiló, Orlandó, Piramusz, Polikárp, Raúf, Rátold, Román, Srídhara, Tamerlán, Tonuzóba, Tullió, Vérbulcsú, Vitályos, Vulkán, Zílió, Zuriel.


A női nevek listája pedig ezekkel bővült eddig:

Adelgund, Adeodáta, Agrippína, Ajándék, Ájlin, Ajnácska, Akaiéna, Áldáska, Ánfissza, Annunciáta, Angyalka, Arany, Árpádina, Asszunta, Balzsam, Barack, Barka, Baucisz, Bogárka, Brohe, Búzavirág, Cila, Csaga, Delfina, Dezideráta, Dzsindzser, Ekaterina, Életke, Eperke, Fahéj, Fehérke, Füzér, Gesztenye, Giszmunda, Gyopárka, Hágár,  Hatidzse, Havaska, Hófehérke, Hunorka, Ifigénia, Immakuláta, Ingeborg, Kandida, Kisanna, Korall, Küllikki, Lula, Maminti, Mátka, Mirandolína, Moána, Nájiká, Nilüfer, Nurbanu, Oana, Opika, Őzike, Pintyőke, Pompónia, Poppea, Psziché, Remény, Romi, Rozamunda, Skolasztika, Szengláhák, Szüntüké, Tavaszka, Tűzvirág, Ünige, Vanília, Vrindávani, Zöldike.

A kérdés csak az, hogy a szülők átgondolják e, hogy egy-egy rossz név választásával milyen traumákat okozhatnak gyereküknek.

"Kétségtelen, hogy egy-egy keresztnév többet árul el a szülőkről, mint a gyerekről. Tükrözi a kultúrájukat, műveltségüket, ízlésüket, a példaképeiket, esetleg a vallásukat, sőt, adott esetben még a politikai meggyőződésüket is. A gyerek érdekeiről – vagyis hogy ő lesz az, akinek az adott névvel együtt kell élnie, boldogulnia – gyakran elfeledkeznek. Mi van, ha véget ér egy végtelennek tűnő szappanopera (lásd Izaura)? És mi van akkor, ha egy adott politikai kurzus megbukik?'-írta korábban egy másik portál.

 

fk.jpg

Jön a szerelem ideje

Keddtől hivatalosan is tavasz van! Ennek a férfiak jobban örülnek, mint a nők?

Keddtől hivatalosan is tavasz van. A csillagászati tavasz a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart (március 21.június 21.). Ezt az időpontot a férfiak sokkal jobban várják.

“Az emberi szervezet az egyre hosszabb és melegebb napok hatására kevesebbet termel a melatonin nevű alváshormonból, viszont több endorfint, azaz úgynevezett boldogsághormont és szexuális hormont választ ki”. Ebben az időszakban a férfiak szexuális étvágya nő meg a leginkább – magyarázza az időjárással kapcsolatos észrevételeit Tari Annamária egy korábbi interjúban.  

giphy.gif_500x250

Gergely Márta, József Attila - díjas író szerint  is sok minden történhet ebben az időszakban: Ősz és tél után tavasz következik, akkor is, ha semmit sem tesz az ember, csak vár. Talán a boldogság is ilyen? Magától eljön, ha itt az ideje?...

via GIPHY

De a pszichológusok és az írók mellett, már a rajzfilmek szereplői is figyelmeztetnek a tavasz "veszélyeire"! "Majdnem mindenkit elkap a szerelem, amikor eljön a tavasz. Mondok egy példát: csak úgy sétálgattok, elmerültök magatokban, nem is néztek se balra, sem pedig jobbra, és akkor hirtelen felbukkan előttetek egy szépséges arc. Akkor citerázni kezd a térdetek, teljesen becsavarodtok, és lebegni kezdtek, mint a pehely, és már fel sem tűnik, hogy a levegőben jártok. És tudjátok mi lesz? Be lesztek zsongva, teljesen elvesztitek a fejetek. (...) Ez mindenkit elér, előfordulhat akárkivel, úgyhogy legyetek nagyon óvatosak!"-hallhatjuk a Bambi című film 1942-es verziójában.

via GIPHY

 A Balaton körül is készülnek a tavaszra. Íme néhány tipp arra, hova is menjünk egy-egy romantikus randira.

1. Ha Füreden járunk, ugorjrunk be a Trüffel Bárba (Zsigmond utca 1.), itt választhatunk magunknak egy finom csokit, amit  a parton elfogyasztva gyönyörködhetünk a tavaszi napsütésben. A csoki kimondottan jól illik a romantikus sétákhoz, hiszen tudományos tény, hogy ez önmagában is rengeteg "boldogsághormont" tartalmaz. Ide nemcsak párok, de kisgyermekes családok is betérhetnek, hiszen itt állomásozik Füred kapitány, a balatoni mesehős is, aki mindig tartogat valami meglepetést a gyerekeknek.

fk.jpg

2. Ha csendesebb időtöltésre vágyunk, érdemes átkerékpározni Csopakra. A strandtól nem messze találjuk a fából épített "csillagnézőt". A nádas közelében felállított tornyocskából, néhány hét múlva a  nádasban megbújó madarak és békák párválasztási "hangkoncertjét" is meghallgathatjuk. Első olvasatra nem igazán tűnik romantikusnak ez az ajánlat, de higgyük el, egymáshoz bújva, a napsütésben fürdőzve, nagyon meghitt perceket tölthetünk együtt a csopaki nádasban.

3. Ha már Csopakon vagyunk, a Petrányi pincébe is felgyalogolhatunk. Az udvarias kiszolgálás, a finom borok és a pártalan kilátásnak senki sem tud majd ellenállni.

4. Üljünk ki Alsóörsön a strandra. Itt valahogy mindig jobb az idő, mint a szomszédos települések strandjain. Ennek ugyan megvannak a légköri okai, de mi ne törődjünk ezzel. Csak élvezzük a napsütést egy padon ülve. Ha szerencsénk van, akkor már nyitva lesz a Gyuri büféje, amely legendás hírű finom lángosáról. 

via GIPHY

5. Ha nagyon "unjuk" a partot, vagy ha már nem vagyunk friss házasok, akkor a irány a Balaton-felvidék. Irány a Somló! Itt is jók a borok, de ha már eddig eljöttünk a parttól, igyunk valami mást. Pezsgőt! Igyunk olyan pezsgőt, amely még a buborékos italok Oscarján is díjat nyert! Mielőtt kinyitnánk azt az üveg Kreinbachert, feltétlenül menjünk fel a Szent Ilona kápolnához. Innen páratlan a kilátás az egész felvidékre! Mire felérünk, úgy elfáradunk, hogy vitázni már nem lesz kedvünk párunkkal. A gondokat garantáltan a parkolóban hagyjuk. Ha fent vagyunk, a megnyugtató látványtól a lélegeztünk is eláll. Visszafelé már kézen fogva jövünk!

 

 

Na, ilyen Füreden nem lesz:tortát dobtak a vendégek arcába

Balatonfüreden, a Trüffel Bárban kapható majd az a sütemény, amelyből tüzelőt vesznek rászorulók számára. Van, ahol a torta nem feltétlenül jótékony célt szolgál. Van úgy, hogy az emberek egymás arcába dobják a finom falatokat. Hogy miért teszik? Van, aki politikai okokból. Van, aki csak azért, mert jó buli. Itt van erre néhány példa.

Steve Aoki, a híres DJ gyakran dobált tortát fesztiválokon. Még dalt is szerzett Cake Face - címmel. A zenész már a Balatonon is járt. Gyakran dobálnak meg tortával politikusokat és más közszereplőket is. A tortával "támadást", az 1960-as években, az  amerikai ifjúsági mozgalmak használták elsőként De azóta is nagy népszerűségnek örvend. A legemlékezetesebb ilyen támadás, Bill Gatest ért. 1998-ban, Belgiumban dobálta meg  a Biotic Baking Brigade szervezete.

Sok tortát dobnak politikusokra is. Néhány hete, a német baloldal képviselőjének, Sahra Wagenknechtnek arcába dobtak egy tortát, De az egykori orosz miniszterelnököt, Mihail Kaszjanovot is megtortázták néhány hónapja.

A figyelemfelhívó eseményeknek van egyéb, békésebb formája is, ahol a sütemény szintén főszerepet játszik. Ilyen lesz például a Szuperhősök Karácsonya, ahol az eladott sütemények árából tüzelőt vesznek rászorulók számára.

Az eseményhez EZEN az oldalon csatlakozhatsz Te is.

 

 

Melyik volt a nyár legjobb gyerekprogramja?

playmobilsoma.jpgKevés a jó és állandó gyerekprogram a Balatonon, erről számolt be a HírTV még tavasszal. Idén nyáron erre próbált rácáfolni a BAHART Varázshajó programja. Több ezer gyerek és szülő vett jegyet azokra a hajókra, amelyeken kicsiket szórakoztatták. Az utolsó Varázshajó ma indul Füredről. (16.30) Aki ma lemarad, az leghamarabb decemberben, karácsony környékén találkozhat Füred kapitánnyal. Természetesen Varázs Tamás is visszatér Füredre. Igaz, ő csak nyáron jön majd ide. Ha nem szeretnétek 1 évet várni, hogy találkozzatok vele, akkor ma feltétlenül a kikötőben a helyetek.

 

Egy elefánt mosta le a Balaton száguldó riporterének autóját

A Balatonon sok mindent lehet csinálni a fürdésen kívül is. Erre szerették volna felhívni a figyelmet azok a turisztikai szakemberek, akik különleges szívességre kérték ezt az elefántot. A produkció kitalálói szerint:  egy autómosás áráért színház-, múzeum- vagy cirkuszjegyet vásárolhatnának az emberek.

output_u6oatj.gif

Az elefánt által lemosott Fordot, a Balaton száguldó riportere használja. Az ő írásait itt olvashatod. A bloggernek saját sofőrje is van. Ő ide írja balatoni történeteit.

Éskovács Péter, az akció egyik ötletgazdája elmondta: A Balaton-parti autómosókban akár 2000 Ft-ot is elkérhetnek egy-egy tisztításért. Ennyiért azonban akár színházi, családi múzeum- és cirkuszi belépőket is vásárolhatunk.  Ezekre gyakorta sajnáljuk a pénzt, mert drágának tartjuk a belépőket. Ugyanakkor az autó lemosásáért könnyebben kifizetünk ennyit. Ennyiért, akár elmehetünk mondjuk a Hungária Cirkusz előadására, vagy Vasarely kiállítására.

Ennyi pénzért a cirkusz mellett, több jó színdarabot is megnézhetünk. a KULTKIKÖTŐben! Két hónapon keresztül több mint 200 eseménnyel: színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják a vendégeket, Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen – nyilatkozta Nagy Viktor, igazgató.

süti beállítások módosítása