Füred Kapitány jelenti

Elkészítették az elnök süteményét

Így is lehet ünnepelni az emberi jogok nyilatkozatának születésnapját

2018. december 10. - Furedkapitany

Idén ünnepelte 70. születésnapját az ENSZ  által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A dokumentum elkészítését Eleanor Roosevelt amerikai first lady irányította. A születésnap alkalmából készítették el azt a süteményt, amelyet Eleanor Roosevelt is gyakorta sütött az elnöknek. Az édességet  megállókban szolgálták fel a buszokra várakozóknak.

gyumocspite.jpg

A Yorkshireból származó fat rascal elnevezésű sütemény szerepel az Elnökök szakácskönyve című, 1968-ban kiadott könyvben is. Így biztosak lehetünk abban, hogy ezt a teasüteményt felszolgálták a Fehér Házban – olvasható a Jótékonysági Receptműhely közleményében.

Az elnöki teasüteményért mindenki annyit fizetett, amennyit akart. Az adományokból tüzelőt vesznek a rászorulóknak. Ugyanakkor emberi nagyságú, recepteket is felállítottak a helyszínen. Ezekre egy karácsonyi mesekönyvben szereplő almáspite hozzávalóit írták.

Az óriási receptek segítségével arra buzdították a járókelőket, hogy készítsenek ők is karitatív süteményt, és kezdjenek saját jótékonysági akcióba. A bevételből pedig támogassák azokat az idős embereket, akik meg is fagyhatnak saját lakásukban, ha nem fűtenek. Arra bátorítanak mindenkit, hogy kopogtassanak be az idős szomszédokhoz és kérdezzék meg, kell-e segíteni?

Tavaly Magyarországon 120 ember halt meg  a nagy hideg miatt. Idén is már több áldozatot szedett a fagy, legutóbb egy buszmegállóban halt meg egy  ember.

Az időseket támogató mozgalmat hat évvel ezelőtt kezdték el. A magánszemélyeket és cégeket is aktivizáló kampány lényege az, hogy különböző  rendezvényeken, céges  eseményeken süteményeket árulnak és az összegyűlt pénzt az idős emberekre fordítják, például tűzifát vesznek nekik. Tavaly 1.000.000 Ft értékben vásároltak tüzelőt a sütemények árából.

fk_1.jpg

Budapest mellett, a Balaton környékén is több helyszínen  megismétlik az akciót. Az eseményekre meghívják a helyi mesehőst, Füred Kapitányt is, akinek segítségével a gyerekek nyelvére is megpróbálják „lefordítani” az emberi jogok lényegét. A kicsik játékos kincs- és süteményvadászaton vehetnek részt. A  feladatok megoldása után, a gyerekek különleges dolgokat is megtudhatnak a dokumentumról. Igy például azt, hogy Guinness Rekordok Könyvében is szerepel az ENSZ nyilatkozat. Ez a világ legtöbb nyelvre lefordított dokumentuma. Eddig 370 nyelvre és nyelvjárásra ültették át az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

(Forrás:Piac és Profit Online)

Erről maradtál le Füreden!

fured.jpg

A vidéki helyszíneken is gazdag volt a választék gyereknapon. Szinte minden nagyvárosban készültek a jeles napra. A Balatonon például a legifjabbak tizennégy éves korig ingyenesen szállhattak fel a tó egyik legrégebben épült hajójára. Füredről külön Varázshajó is indult, amelynek fedélzetén egy kreált mesehős, Füred kapitány fogadta az apróságokat. A Balatoni Hajózási Zrt. és a helyi turisztikai szakemberek által szervezett akció iránt nem csak a gyerekek érdeklődtek, hanem a média is. Az MTV, az Echo TV és a Hírt TV híradója is tudósított Füred kapitány és segédéinek legújabb akciójáról.

a_kelen_elolrol.jpg

A vidéki helyszíneken is gazdag lesz a választék, szinte minden nagyvárosban készülnek a jeles napra. A Balatonon például a legifjabbak tizennégy éves korig ingyenesen szállhatnak fel a tó legrégebben épült gőzhajóira. Füredről külön Varázshajó is indul, amelynek fedélzetén egy kreált mesehős, Füred kapitány fogadja az apróságokat. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/56627/Ez_a_vasarnap_a_gyerekekrol_szol#sthash.caFrKrxv.dpuf

vidéki helyszíneken is gazdag lesz a választék, szinte minden nagyvárosban készülnek a jeles napra. A Balatonon például a legifjabbak tizennégy éves korig ingyenesen szállhatnak fel a tó legrégebben épült gőzhajóira. Füredről külön Varázshajó is indul, amelynek fedélzetén egy kreált mesehős, Füred kapitány fogadja az apróságokat. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/56627/Ez_a_vasarnap_a_gyerekekrol_szol#sthash.caFrKrxv.dpuf
süti beállítások módosítása