Füred Kapitány jelenti

Balatonfüreden nyit a Pilvax 2.

2017. március 10. - Furedkapitany

 

via GIPHY

Március 15-én versekkel is fizethetünk a balatonfüredi Trüffel Bárban! Aki elhozza  kedvenc verse első négy sorát, akár egy cetlin, az  kap érte egy kávét! Az akcióval meg szeretnék mutatni a szervezők, hogy egyet tudnak érteni azokkal, akik úgy vélik, egy-egy forradalmi vers hatása forintban nem mérhető! A verseket kiragasztják a kávézó falára, hogy mindenki lássa: a vers több mint művészet. Gyakorta ad iránymutatást az élet dolgaiban való eligazodásban. Vagy akár forradalmi hangulatot teremthet szívünkben és az utcán egyaránt.  Aki saját verset hoz, dupla kávét kap! A kisebb gyerek lerajzolhatják kedvenc költőjüket is. Aki elhozza Petőfi Sándorról, Tompa Mihályról, Arany Jánosról készített rajzát, az Playmobil figurát kap! Az akciót a Füred kapitány és barátai elnevezésű akciócsoport szervezi, amelynek egyik célja, hogy a város  vonzáskörzetében élő családoknak szervezzenek olyan kiegészítőprogramokat, amelyek fellendíthetik a turizmust holtszezonban is.

Füreden az emberi butaság határtalanságára hívják fel a figyelmet

A füredi Trüffel Csokibárban indítják be a Jótékonysági Sütigyárat. Itt olyan édességekkel is találhatunk, melyeket kínai, ausztrál bennszülött, eszkimó, indián és roma mikulással díszítenek. A mesék világa nem lehet a politika harctere – írják közleményükben, melyben kifejtik, hogy az emberi butaság ellen akarnak tiltakozni. Emlékeztetnek, hogy korábban több ezer gyerek várta Hollandiában a télapó érkezését, ezt azonban többen politikai célra használták fel, tüntetést szerveztek a gyerekprogram helyszínére, mert szerintük a holland Mikulást kísérő Fekete Péter egy rasszista jelkép.

fekete_santa.JPG

Több amerikai cikk is szól arról, milyen butaság a meséket összekeverni a valósággal

A Jótékonysági Sütigyárat Füred kapitány, a turisztikai szakemberek által kreált helyi mesehős vezeti: szerinte a mesék világában nincs helye az ilyen vitáknak, értelmetlen arról is vitatkozni, hogy milyen bőrszíne van a Mikulásnak. Amerikában például évről évre felbukkannak olyan történetek, amikor szakmailag felkészületlen pedagógusok fájdalmat okoznak az afroamerikai és ázsiai gyerekeknek azzal, hogy kikötik, hogy a Mikulás csakis fehér ember lehet.

A sütigyár egyébként már több éve működik, tavaly fatörzsszeletet árultak, aminek bevételéből egymillió forint értékben vettek tűzifát rászorulóknak.

img_2573_1.JPG

Füred kapitány már ott van a Trüffel Bárban. Itt várja a gyerekeket

Füred kapitány idén nem csak a Mikulás körüli vitákat szeretné megvilágítani. Füreden a Köszi, jól vagyok! programot is reklámozza. Az akcióról a www.koszijolvagyok.hu oldalon tudhatsz meg többet. A Trüffel Bárba várják az adományokat is, amelyeket a Mikulásgyárba szállítanak majd be.

Sok emeber szorong a Balaton környékén is

A világon több mint 450 millió ember szorong, 120 millióan depressziósak. A lelki problémákkal küzdők száma évről évre nő, és ez alól hazánk sem kivétel-írja az egyik hírportál. A Mikulásgyárban, ezen a helyzeten próbálnak segíteni, a programot szeretnék elhozni  Balatonfüredre is.

kardos.JPGKardos Andrea: keveset beszélgetünk egymással

A budapesti Mikulásgyárban lesz az a hely, ahol bárki lelki segítséget tud kérni, ha szüksége van rá. Ide bárki eljöhet és akár azt is elmondhatja, amit eddig nem tudott senkivel megosztani. A Köszi, jól vagyok! program keretében mentálhigiénés beszélgetéseken  vehetnek részt a rászorulók. A 15 perces, ingyenes beszélgetések hozzásegíthetik az ide érkezőket ahhoz, hogy elinduljanak abba az irányba, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ,  által is megfogalmazott ‚jóllétet’ jelenti – mondta Kardos Andrea, mentálhigiénés szakember. A Mikulásgyár mellett, a Deák tér közelében, az adventi vásárban is kialakítanak egy lelki melegedőt. Ide is jöhetnek azok, akik az ingyenes beszélgetéseken részt kívánnak venni.

Az akciót szeretnék elhozni Balatonfüredre is, Füred kapitány karácsonyára. Amennyiben találnak támogatókat az akciókhoz, a Balaton északi partján is lehet majd ilyen típusú segítséget kérni.

Kutatások szerint naponta 7 percet beszélgetünk egymással! Másoknak pedig ennyi idejük sincs gyerekükre, feleségükre, férjükre.  Az új  akció, ezen szeretne segíteni.A Mikulásgyárban zajló, 15 perces lélekmelegítő beszélgetések ingyenesek. „Cserébe” mindössze annyit kérnek hogy hozzon mindenki magával egy konzervet vagy használt meleg ruhát, amit a Mikulásgyár önkéntesei szállítanak majd el a rászorulókhoz.

Azoknak, akiknek nincs otthon kivel beszélgetniük, azoknak egy oldalt is létrehoztak. Ök az alábbi címen jelentkezhetnek egy lélekmelegítő beszélgetésre: http://www.koszijolvagyok.hu/

 

fkdec.jpg

 

Na, ilyen Füreden nem lesz:tortát dobtak a vendégek arcába

Balatonfüreden, a Trüffel Bárban kapható majd az a sütemény, amelyből tüzelőt vesznek rászorulók számára. Van, ahol a torta nem feltétlenül jótékony célt szolgál. Van úgy, hogy az emberek egymás arcába dobják a finom falatokat. Hogy miért teszik? Van, aki politikai okokból. Van, aki csak azért, mert jó buli. Itt van erre néhány példa.

Steve Aoki, a híres DJ gyakran dobált tortát fesztiválokon. Még dalt is szerzett Cake Face - címmel. A zenész már a Balatonon is járt. Gyakran dobálnak meg tortával politikusokat és más közszereplőket is. A tortával "támadást", az 1960-as években, az  amerikai ifjúsági mozgalmak használták elsőként De azóta is nagy népszerűségnek örvend. A legemlékezetesebb ilyen támadás, Bill Gatest ért. 1998-ban, Belgiumban dobálta meg  a Biotic Baking Brigade szervezete.

Sok tortát dobnak politikusokra is. Néhány hete, a német baloldal képviselőjének, Sahra Wagenknechtnek arcába dobtak egy tortát, De az egykori orosz miniszterelnököt, Mihail Kaszjanovot is megtortázták néhány hónapja.

A figyelemfelhívó eseményeknek van egyéb, békésebb formája is, ahol a sütemény szintén főszerepet játszik. Ilyen lesz például a Szuperhősök Karácsonya, ahol az eladott sütemények árából tüzelőt vesznek rászorulók számára.

Az eseményhez EZEN az oldalon csatlakozhatsz Te is.

 

 

Füreden is kapható a Donald Trump - sütemény?

A titkosszolgálat is felfigyelt a hatalmas tortára

A választások előtt, New York utcáin vették észre ezt a hatalmas,  Trumpot ábrázoló tortát.  A süteményt a titkosszolgálat egyenruhása is kísérte! Az édességet az új elnök választási főhadiszállására szállították. Elsőként a Telegraph tudósított erről.  A Globalnews azt állítja, hogy az eredmények mellett,  mindenki erről a tortáról beszél.

Azt még nem tudjuk, milyen ízű volt a hatalmas édesség. De mi most megpróbáljuk kideríteni. Ha sikerül, akkor mi is elkészítjük az elnöki tortát. A bevételből ismét tűzifát veszünk rászorulóknak! Ha megtaláljuk  a recept, akkor a füredi Trüffel Bárban lesz kapható a "Trump szelet". Füred kapitány jótékonysági akciójáról ITT tudhatsz meg többet.

fkdec.jpg

 

Hogyan vásároltak tűzifát 2015-ben?

Tavaly, a  Mikulásgyár mellett  és a balatonfüredi Szuperhősök Karácsonyán állították fel a Jótékonysági Sütigyárat, amely becsületkasszás formában fatörzsszeleteket és más édességeket kínált. A bevételből tűzifát vásároltak a rászorulóknak. A statisztikák szerint évente háromszáz ember fagy meg saját lakásában, ők azok a többnyire idős, beteg emberek, akik a szociális ellátórendszerek, a karitatív szervezetek számára többnyire láthatatlanok - írta tavaly a Magyar Hírlap.

Rémséges süteményeket árulnak egy balatoni boltban!

Új, de hiánypótló boltocska nyílt Balatonfüreden. Ide minden gyereket is érdemes elhozni! Jó minőségű csokik,  finom sütik, szellemes megoldások a Balaton új édességboltjában.

Van például Iphone-alakú csoki, Helloween-tököt formáló keksz, szellemeket megidéző teasütemény! Ugyanakkor november 1. után is érdemes lesz a Trüffel Bárba betérni! A sok finomság mellett, jótékony akciókban is részt vesz majd a csokibár. Ide költözik Füred kapitány karácsonya is. Ahová a rászoruló gyerekeknek hozhattok ajándékokat. Vehettek majd finom Tűzifa-szeletet is! A bevételből ismét melegebb lehet egy olyan otthonban, ahol egyébként meglehetősen fagyos a hangulat, ha nincs mivel befűteni a lakást.

Hogy milyen sok adakozó kedvű ember lakik Füreden, arról tavaly így tudósított a Híradó.

Füred kapitány új akciójára pedig ITT jelentkezhetsz. Örülünk, ha megosztod barátaiddal az akció hírét.

 fkdec.jpg

Ilyen könnyen még sosem szerezhettél magadnak egy Jaguar luxusautót

„Szeretsz anyu, apu telefonjával, fényképezőgépével fotózni? Szereted a Balatont? Tudsz egy klassz játszóteret, tisztást, kilátót, amelyet érdemes másoknak is megmutatni? Van  olyan kedvenc kirándulóhelyed, amelyet érdemes megmutatni azoknak a turistáknak, akik kisebb gyerekkel érkeznek az őszi Balaton partjára? Ha igen, küldd be saját fotóidat" – olvasható abban a felhívásban, amelyet a szervezők tettek közé.

A fotók beküldésének egyetlen feltétele van. Szerepeljen rajta egy mesefigura, baba, esetleg kismackó is. A gyerekeket azzal szeretnék inspirálni az akcióban való részvétel, hogy ezer  Lego és Playmobil figurát is kiosztanak a kicsik között. Ők akár ezekkel is fotózkodhatnak – mondta Fekete Tamás, Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.tihany.JPG

Hogy mi lesz annak a jutalma, aki a legjobb képet küldi be? Hát, egy Jaguar luxusautó, amellyel az egész család Budapestre utazhat, hogy találkozzon a Mikulással.

A mesés autót Süsü, az egyfejű már korábban kipróbálta. Akkor az autó nagyon tetszett a gyerekeknek. Most újból a kicsiké a főszerep. susuki.jpg

 

fkdec.jpg

Hol ehetünk finom halat a hétvégén?

Irány a tihanyi Garda Fesztivál

Gardafesztivált tartanak Tihanyban november első hétvégéjén. Halkóstoló, geotúra, utcazene, családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket – tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

Tósoki Imre elmondta, hogy az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat. Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok. A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután. A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.

Néhány nap múlva más érdekesség is lesz a Balatonon! November 6-tól kapható lesz Füred kapitány süteménye is, amelyből tűzifát vásárolunk rászorulóknak.  Részleteket később közlünk erről. A tavalyi híradós tudósítást ITT láthatod.

fkdec.jpg

Füreden dec. 16. után játszák az új Star Wars filmet

Itt a vicces videó arról, milyen bakik voltak a korábbi forgatáson

Hamarosan itt a Star Wars legújabb része, a Zsivány Egyes. A füredi moziban láthatjuk majd. De csak december 16. után. Ezzel a filmmel kapcsolatban, Füred kapitánynak is lesz majd egy meglepetése. 

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (eredeti címén: Rogue One: A Star Wars Story) egy amerikai űropera, mely a Csillagok háborúja filmsorozatnak része, azonban nem csatlakozik szorosan az egyéb részekhez. A történet Egy új remény előtt nem sokkal játszódik majd, mikor is a lázadók egy kis csapata el akarja lopni a Halálcsillag tervrajzait. A filmet Gareth Edwards rendezte, forgatókönyvét Gary Whitta és Chris Weitz írta. A produkciót a Lucasfilm szponzorálta, és 2016. december 16-án jelenik meg Amerikában. - írja a Wikipedia.

Erről a filmről még sokat nem tudunk. De arról igen, milyen hibák voltak az előző részekben. Az egyik közösségi hálón találtuk ezt a vicces összefoglalót.

Füred kapitány decemberi akciójához ITT csatlakozhatsz Te is.

Melyik a legjobb iskola a Balaton környékén?

Itt a 10 legjobb iskola, ahová érdemes a gyereket beíratni

A HVG ismét elkészítette a legjobb iskolák listáját. A cikket ITT olvashatod el erről. A HVG-rangsor készítői az idén is a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe. A rangsorba bekerült egy Balaton környéki iskola is.

1. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
3. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
4. Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
6. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest)
7. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
8. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
9. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
10. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

 

A HVG középiskolai rangsora megvásárolható az újságárusoknál vagy itt megrendelhető.

fkdec.jpg

 

süti beállítások módosítása